Irán új rakétát tesztelt

Irán, teszt, rakétakilövés, rakétateszt
Irán, 2016. március 9. Az iráni védelmi minisztérium hivatalos honlapján helymeghatározás nélkül közreadott képen egy ballisztikus rakétát készít fel indításra az Iráni Forradalmi Gárda (IRGC) egyik tagja egy föld alatti kilövőálláson Iránban 2016. március 8-án. Az ISNA iráni hírügynökség szerint az iráni Forradalmi Gárda elitalakulat egy hadgyakorlat keretében több ballisztikusrakéta-kísérletet hajtott végre az ország különböző részein. (MTI/EPA/Iráni védelmi minisztérium honlapja)
Vágólapra másolva!
Irán új rakétát tesztelt - idézte a Forradalmi Gárdát vezető Hosszein Szalamit, a Tasnim félhivatalos iráni hírügynökség szombaton.
Vágólapra másolva!

Országunk mindig változatos védelmi és stratégiai rendszerek tesztelésének helyszíne, és ezzel folyamatosan növeljük elrettentő erőnket - mondta Szalami.

Hozzátette, hogy

Ebből arra lehet következtetni, hogy a rakétateszt előző nap, pénteken történt. A parancsnok nem árult el információkat a rakétáról.

Irán a héten saját fejlesztésű, nagy hatótávolságú, hordozható föld-levegő rakétavédelmi rendszert mutatott be Bavar-373 néven.

A helyi média az orosz Sz-300-as vetélytársaként jellemezte a hazai fejlesztésű rakétavédelmi rendszert.

Hosszein Szalami, a Forradalmi Gárda vezetője Forrás: AFP/Atta Kenare

Az iszlám köztársaságban jelentős változások zajlottak a fegyveriparban az elmúlt években. A nemzetközi szankciók és embargók hatására Teherán kiterjesztette a hazai fejlesztésű fegyverek körét. Ugyanakkor

nyugati katonai elemzők szerint Irán gyakran túloz, ha katonai képességeiről van szó.

Az iszlám köztársaság rakétaprogramja volt az egyik ok, amely miatt az Egyesült Államok tavaly felmondta az Iránnal 2015-ben kötött többhatalmi atomalkut. Azóta elmérgesedett a viszony Washington és Teherán között. Irán júniusban lelőtt egy amerikai katonai felderítő drónt a Perzsa-öböl fölött arra hivatkozva, hogy illetéktelenül behatolt légterébe. Az Egyesült Államok szerint az incidens nemzetközi légtérben történt a Hormuzi-szoros fölött.

A címlapi kép illusztráció.