Misével emlékeztek a genovai katasztrófa első évfordulóján Olaszországban

2019.08.14. 16:04

Misével emlékeztek meg Olaszországban szerdán a 2018. augusztus 14-i genovai hídomlás első évfordulóján.

A tragédia helyszínén lévő egyik nagy raktárban felolvasták a 43 áldozat nevét, majd misét mutattak be, amelyen a hozzátartozók százai és politikusok is jelen voltak. 

Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter tűzoltókat üdvözöl a Morandi-híd leomlásának első évfordulóján tartott megemlékezésen Genovában 2019. augusztus 14-énForrás: MTI/EPA-ANSA/Luca Zennaro

 

Tizenegy óra 36 perckor a résztvevők és a híd közelében a tűző napon összegyűlt tömeg egy perc némasággal emlékezett a katasztrófára, a templomokban megszólaltak a harangok, a kikötőben pedig a szirénák.

Pontosan egy éve a szakadó esőben a Franciaország és fontos helyi célállomások felé vezető autópályának az 1960-as években épített, a tervezője nevét viselő Morandi hídja leomlott, több tucatnyi járművet a mélybe rántva.

A 43 áldozat között négy gyermek volt.

A tragédia helyszínén, amelyet még mindig törmelékek borítanak, a megemlékezést az építendő új híd első pillérétől mintegy húsz méternyire tartották.  Az új hidat több olasz cég építi Renzo Piano híres genovai építész terve alapján, aki a párizsi Pompidou Központot és az új igazságügyi palotát is tervezte.

Munkagépek az új híd építési területén a Morandi-híd leomlásának első évfordulóján tartott megemlékezés idején Genovában 2019. augusztus 14-én.Forrás: MTI/EPA/Simone Arveda

A több mint 580 ezres nagyváros gyors átkeléséhez szükséges új híd megépülésére várva tovább is folyik a leomlott híd körüli jogi vita. Az egyik oldalon az olaszországi autópályákat kezelő, a Benetton tulajdonában lévú ASPI cég, az ügy fő vádlottja, illetve a másikon az áldozatok hozzátartozói és számos politikai vezető, főként az M5S részéről állnak szemben egymással. Ez utóbbiak a híd leomlását a rossz karbantartásnak tulajdonítják, és kötelességszegéssel vádolják az ASPI-t.

A per gigászi vállalkozásnak ígérkezik, ugyanis 71 ember, közöttük a Benetton konszern cégeinek a vezetői és különböző hivatalok felelősei -ellen indult nyomozás. Az ügyben több mint 100 ügyvéd, 120 törvényszéki szakértő, 75 tanú, valamint több tonnányi irat és bizonyíték szerepel.