Letartóztattak egy repülőgép felrobbantásával fenyegetőző texasi tinit

Hector Fonseca
Vágólapra másolva!
A texasi hatóságok szerint a 17 éves fiatalember, Hector Fernando Fonseca, a Snapchaten olyan bejegyzést tett közzé, amelyből arra lehet következtetni, hogy fel akart robbantani egy Houstonból Guatemalába tartó repülőgépet. A hatóságok terrorfenyegetésként kezelik az ügyet.
Vágólapra másolva!

Hector Fernando Fonseca augusztus 2-án írta Snapchaten, hogy felrobbantana egy repülőgépet, és egy olyan képet posztolt, amin a houstoni George Bush Interkontinentális Repülőtér látható, körülötte pedig bomba-hangulatjelek és mosolygós emoji-kírja az ABC News a Houston Chronicle információi alapján.

Hector Fernando Fonseca Forrás: Harris County Sheriffs Office

A Snapchat üzemeltetői ezt követően a Szövetségi Nyomozó Irodához (FBI) fordultak.

Az FBI emberei augusztus 4-én a fiú szüleinek a lakásába mentek, ahol közölték az apával és az anyával, hogy mivel gyanúsítják a gyereküket.

Kiderült, hogy Hector Fernando Fonseca akkor Guatemalában tartózkodott, de augusztus 10-én hazatért és

még aznap letartóztatták őt harmadfokú terrorfenyegetés miatt.

Ezt követően megindult ellene a bírósági eljárás.

Ha bűnösnek mondják ki, maximálisan 10 év letöltendő börtönbüntetést kaphat.

Az FBI közölte, hogyha a fiúnak még a Houstonból való elutazása előtt tudomást szereztek volna az állítólagos terveiről, akkor lezárták volna a repteret és semmiképp sem engedték volna, hogy a gyanúsított elutazzon Guatemalába.