Nyolc napig várt arra a férfi, hogy kiműtsék a torkán akadt műfogsorát

műfogsor, röntgenfelvétel, Nagy-Britannia
Vágólapra másolva!
A 72 éves brit férfi napokkal a hasi műtétje után ment vissza a kórházba, mert nem tudott nyelni és vért köhögött fel. Egészen elképesztő röntgenfelvételeket közöltek arról, amit a nyelőcsövében találtak. 
Vágólapra másolva!

A meg nem nevezett kórházban történt bizarr esetről a Sky News számolt be. Azt írták, a nyugdíjas férfira nyolc nappal a műtétje után újabb operáció várt, ugyanis kiderült, hogy az előző beavatkozás során lenyelte a műfogsorát.

A fém tárgyat és benne három fogát a férfi nyelőcsövéből kellett kiszedni.

A BMJ Case Reports nevű orvosi szaklap is foglalkozott az esettel, ugyanis mint kiderült, nem most fordult elő először, hogy valaki lenyelte a fogait.

Altatásban sajnos ez gyakran megesik.

A lap felidézte, hogy a kórház eleinte megpróbálta megnyugtatni a férfit, hogy biztosan csak a műtét során használt lélegeztetőcső sértette fel a torkát, ezért vannak fájdalmai, ezért sebgyógyító szájvizet és antibiotikumot írtak fel neki.

Az idős férfi állapota azonban nem javult. Sőt,

két nappal később már a felírt gyógyszereit sem tudta lenyelni.

Az orvosok ekkor megröntgenezték, és kiderült, hogy egy lenyelt műfogsor okoz elviselhetetlen fájdalmakat. A súlyos vérveszteség miatt a beteg vérátömlesztést is kapott.

A Sky News szerint a férfi tudta, hogy elveszett a fogsora, de arra ő sem számított, hogy a torkából operálják majd ki.