A boncolás után sem tudják megmondani, miért halt meg a pedofil milliárdos

New York, 2019. augusztus 10.
A New York State Sex Offender Registry által közreadott, 2017.március 28-án készített kép az emberkereskedelemmel és kiskorúak megrontásával vádolt Jeffrey Epstein amerikai milliárdos üzletemberről, aki előzetes letartóztatás
A New York State Sex Offender Registry által közreadott, 2017.március 28-án készített kép az emberkereskedelemmel és kiskorúak megrontásával vádolt Jeffrey Epstein amerikai milliárdos üzletemberről, aki előzetes letartóztatása alatt, 2019. augusztus 9-én egy manhattani börtönben öngyilkos lett.
Vágólapra másolva!
Két nappal ezelőtt holtan találták cellájában a pedofíliával gyanúsított amerikai milliárdost, Jeffrey Epsteint. A férfit közvetlenül az után találták holtan, hogy kiderült, egyik áldozata Bill Clinton és Obama kormányának két tagját is megvádolta azzal, hogy szexuálisan zaklatta. Az igazságügyi orvosszakértő nem tudta egyértelműen megállapítani, hogy Epstein öngyilkosságot követett-e el, de nem is mondott részleteket azzal kapcsolatban, mibe halhatott bele a rab, aki korábban egyszer már megpróbált öngyilkosságot elkövetni. 
Vágólapra másolva!

Barbara Sampson igazságügyi orvosszakértő vasárnap este New Yorkban mindössze annyit közölt, hogy Jeffrey Epstein halálának okát a boncolás után sem lehet egyértelműen megállapítani, ehhez még több információra van szükség. De hogy pontosan mit értett ez alatt, azt nem fejtette ki. Hozzátette viszont, hogy a boncoláson Epstein ügyvédjeinek kérésére részt vett Michael Baden magánorvos, patológus is.

A The New York Times című lap idézte New York város egyik, neve elhallgatását kérő tisztségviselőjét, aki azt mondta: Sampson doktor azt valószínűsíti, hogy

Jeffrey Epstein felakasztotta magát,

de ennek megerősítésére még további információkra van szüksége.

Az emberkereskedelem és kiskorúak megrontása vádja miatt korábban előzetesbe került Epsteinre szombatra virradóra találtak rá manhattani börtöncellájában. Eszméletlen volt, azonnal kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni. A rendőrség szombati közleménye szerint öngyilkosságot követett el. A The Washington Post című lap azt is tudni vélte, hogy felakasztotta magát.

Több politikus is magyarázatot követelt, kiváltképp azért, mert a különlegesen szigorú és biztonságos manhattani börtönben a 66 éves

Epstein három héttel ezelőtt már megkísérelt öngyilkosságot.

Akkor a börtönben szigorú megfigyelés alá helyezték, elkerülendő az újabb öngyilkossági kísérletet, ám szombaton kiderült, hogy ezt a megfigyelést július végén felfüggesztették.

William Barr igazságügyi miniszter még szombaton közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmazott: az ügy "komoly kérdéseket" vet fel. Egyúttal vizsgálatot rendelt el. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) már megkezdte a nyomozást Epstein halála körülményeinek feltárására.

A New York State Sex Offender Registry által közreadott, 2017.március 28-án készített kép az emberkereskedelemmel és kiskorúak megrontásával vádolt Jeffrey Epstein amerikai milliárdos üzletemberről Forrás: MTI/AP/New York State Sex Offender Registry/-

Közben az amerikai sajtóban a börtön tisztségviselőitől származó értesülések jelentek meg arról, hogy Epstein felügyelete nem mindenben felelt meg az előírásoknak.

Nem tartották meg a félóránként esedékes ellenőrzést,

és a cellájából máshová helyezték a másik rabot, holott az előírások szerint mindig két fogolynak kell tartózkodnia egy cellában. Rod Rosenstein, az igazságügyi tárca volt helyettese Twitteren azt írta: "a pedofíliával megvádoltaknál nagy az öngyilkosság kockázata", ezért "különös figyelmet kell fordítani rájuk".

A 66 éves Jeffrey Epstein halála összeesküvés-elméletek özönét indította el a közösségi médiában. Ezeket az elméleteket tovább táplálja egy - eredetileg szombaton a New York Postban megjelent, de azóta több médiumban is közölt - interjú, amelyet a manhattani börtön egyik volt rabja adott. Az illető névtelenül nyilatkozott, és elmondta:

szerinte kizárt, hogy Epstein öngyilkos lett.

"Egyszerűen nem lehet, hogy az a férfi öngyilkos lett. Én túl sok időt töltöttem azokban a speciális cellákban, és tudom, hogy ez lehetetlenség. A plafon és a padló között 8-9 láb (körülbelül 2,5-2,7 méter) a távolság. Nincs hová csatlakoztatni bármit is". Majd részletezte, hogy a cellában ugyan vannak lepedők, de ezek papírvékonyságúak, nem elég erősek. "Kilencvenkilós volt, nem bírták volna el" - utalt Epsteinre a volt rab.

A lap két újságírójának kérdéseire válaszolva a volt rab azt is elmondta: az ágyra sem köthette fel magát a milliárdos, a priccs ugyanis acélból készült, mozdíthatatlan, továbbá nincsenek villanykapcsolók és rácsok sem. "Nem adnak neked semmit, amit sikeresen halálos fegyverré alakíthatsz át. Ha levelet akarsz írni, akkor gumiból készült tollat adnak, és talán hetente egyszer egy darab papírt" - fűzte hozzá.

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!