Élőben közvetítették, ahogy több embert halálra gázoltak egy román udvaron - videó

2019.08.12. 12:09

Egy román autós nagy sebességel hajtott Vacareniben, amikor a kocsi letért az útról, és egy ház udvarára hajtott, ahol több embert is elgázolt. A balesetet az autóban utazók élőben közvetítték - írja a Maszol.

A Tulcea megyei férfi feltehetően a BMW sportkocsi képességeivel akart hencegni az autóban ülő két ismerőse, illetve egyikük Facebook-követői előtt, ugyanis a hátsó ülésen lévő utas a közösségi oldalon élőben közvetítette az ámokfutást, amelyre az elöl ülő utas is biztatta a sofőrt.

A sofőr lakott területen sem lassított, Vacareniben gyakorlatilag lerepült az útról, majd

áttörte egy gazdaság kerítését, és elgázolta az udvaron kint lévő embereket. 

Egy 79 éves idős nő és egy hároméves gyerek a helyszínen meghalt, másik két áldozatot súlyos sérülésekkel szállították kórházba.A kórházban belehalt sérüléseibe a hároméves gyerek 33 éves anya, aki hét hónapos terhes volt. 

A terhes nőt - a dunai komp igénybevételével - csak nehezen tudták kórházba juttatni. Útközben a mentősöknek még sikerült egyszer újjáéleszteni, ám a galaci kórházban belehalt sérüléseibe. Az orvosoknak a magzat életét sem sikerült megmenteniük.

A balesetet okozó sofőr könnyebben, két utasa súlyosabban sérült meg: mindannyian elmenekültek a helyszínről, de a rendőrök rövid időn belül elkapták őket. Őrizetbe vételekor a sofőr vérében literenként 0,14 milligramm alkoholt mutattak ki.

Az autó 150 km/h-s sebességgel törte át a kerítést.

Nem csak a sofőr volt részeg, ez látszik azon a videón is, amit az egyik utas élőben közvetített a Facebookon. A felvétel a baleset előtt nagyjából két perccel kezdődik, látszik rajta, hogy nagyon nagy sebességgel haladnak, és az anyósülésen utazó férfi is részeg.

A felvétel végén az is látszik, hogy az autó kigyulladt.

Romániában a kormány éppen hétfői ülésén készül rendelettel megduplázni az okostelefonok autóvezetés közbeni használatáért kiszabható bírságot. Az országban ugyanis a tiltás és hatósági figyelmeztető kampányok dacára egyre gyakoribbak azok a súlyos balesetek, amelyek a vezetés közbeni népszerűség-hajhászó Facebook-közvetítések rohamosan terjedő divatjával hozhatók összefüggésbe.