Büntetőeljárás indul a több terrortámadásban is részt vevő Salah Abdeslam ellen

Horizontal ALL POINTS BULLETIN PERSON-TERRORISM TERRORISM ON THE FRINGE OF TERRORIST ATTACKS EFFIGY SUSPECT CROPPED PORTRAIT PORTRAIT-CLOSE-UP
Salah Abdeslam, a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen túlélője.
Vágólapra másolva!
Büntetőeljárás indul Belgiumban Salah Abdeslam ellen, aki tagja volt annak a terrorista csoportnak, amelyik 2016 márciusában, Brüsszelben két helyszínen is robbantásos merényletet követett el. Ő volt az egyébként, aki a 2015 novemberében, Párizsban elkövetett terrortámadások kitervelője és megszervezője volt.
Vágólapra másolva!

Három éve, 2016. március 22-én a belga fővárosban először a Zaventem nemzetközi repülőtéren, majd fél órával később az európai uniós negyed közelében lévő Maelbeek metróállomáson hajtottak végre öngyilkos merényletet egy dzsihadista csoport tagjai.

A támadásokban 32-en meghaltak és 340-en megsebesültek, köztük két magyar.

Fél évvel korábban, 2015. november 13-án Párizsban hét helyszínen követtek el merényleteket, amelyekben 130 ember halt meg.

A belga sajtó arról számolt be, hogy a belga hatóságok szerint

bizonyított kapcsolat van a párizsi és a brüsszeli merényletek belgiumi kitervelői és elkövetői csoportjai között.

A gyanú szerint ezeknek volt a tagja, illetve közöttük tartott kapcsolatot a gyanúsított, Salah Abdeslam, aki ellen már folyik eljárás Franciaországban a párizsi támadásokban vállalt szerepe miatt.

Salah Abdeslam, a 2015. november 13-i párizsi merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen túlélője. Forrás: AFP/Dsk

Belgiumban jövő tavasszal állíthatják bíróság elé a brüsszeli merényletekkel összefüggésben. A belga szövetségi ügyészség kedden megerősítette, hogy erről június végén értesítették az érintettet.

Abdeslamot terrorista csoportban való részvétellel gyanúsítják,

- közölte a szövetségi ügyészség.

A Párizsban elkövetett terrortámadások kitervelésével vádolt, jelenleg franciaországi őrizetben tartott Abdeslamnak 2018 elején gyilkossági kísérlet, továbbá tiltott fegyvertartás miatt már bíróság elé kellett állnia Belgiumban, mert egy héttel a brüsszeli terrortámadások előtt egyik társával együtt a belga főváros Forest negyedében lőfegyverrel rendőrökre támadt, majd elmenekült. A szökevényeket néhány nappal később a főváros Molenbeek nevű negyedében elfogták.

Büntetőperében elmarasztaló ítélet született, amelyben a bíróság 20 éves börtönbüntetést szabott ki rá.

Mind a párizsi, mind pedig a brüsszeli terrortámadások elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett.