Már nincs kétség, az elrabolt 15 éves Alexandra maradványait találták meg

román tinédzser meggyilkolása
Bukarest, 2019. július 30. Meggyilkolt tizenötéves lány képei a bukaresti belügyminisztérium előtt kialakult spontán emlékhelyen 2019. július 29-én, három nappal a dél-romániai Caracalban elkövetett bűntett után. A lány megmenthető lett volna, de a rendőrök csak 19 órával az után hatoltak be a bűncselekmény helyszínére, hogy a későbbi áldozat háromszor is hiába telefonált az országos segélyhívó számra. A hatóságok tétlenkedése és mulasztásai tiltakozásra késztették a közvéleményt, ezért Nicolae Moga belügyminiszter július 30-án lemondott. MTI/EPA/Robert Ghement
Vágólapra másolva!
Most már biztos, hogy nincs életben a múlt héten elrabolt, a gyanú szerint nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett 15 éves Alexandra Macesanu. Az igazságügyi orvostani intézet által végzett DNS-vizsgálat kimutatta, hogy az ő elszenesedett csontjait találták meg a gyanúsított házában - írta a nyomozást irányító szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) közleményében.
Vágólapra másolva!

A vádhatóság péntek este kapta meg a genetikai vizsgálat eredményét, amelyről - törvényes kötelezettségének és a szülők kérésének is megfelelően - először az áldozat családját értesítették.

A DNS-vizsgálat kimutatta, hogy a gyanúsított házából összegyűjtött emberi maradványok

egyetlen személytől származnak, azonosításukat pedig a szülők genetikai profilja alapján végezték el.

Meggyilkolt tizenötéves lány képei a bukaresti belügyminisztérium előtt kialakult spontán emlékhelyen 2019. július 29-én Forrás: MTI/EPA/Robert Ghement

A múlt héten szerdán elrabolt 15 éves Alexandra ügye hatalmas közfelháborodást keltett Romániában, miután kiderült, hogy hiába hívta többször is a 112-es segélyhívószámot,

a rendőrök nem hittek neki, kioktatták, a hatóságok nem voltak képesek idejében azonosítani a hívás helyét,

és közbelépni, hogy megmentsék az életét.

A 15 éves lány meggyilkolásának helyszíne Forrás: MTI/AP/Román rendőrség/Mediafax/-

A gyilkosságot vasárnap beismerte az ügyben gyanúsított, előzetes letartóztatásban lévő 66 éves Gheorghe Dinca,

de a holttest - amelyről a gyanúsított azt állította, hogy elégette - nem került elő, így addig nem lehetett biztosra venni, hogy a lány nincs életben, amíg be nem fejeződött a házkutatás során talált elszenesedett csontok és fogak antropológiai-, illetve DNS-vizsgálata.

George Dinca, beismerte két lány meggyilkolását Forrás: MTI/AP/Román rendőrség/Mediafax/-

Az ügy miatt előbb a román rendőrség országos és Olt megyei parancsnokát menesztették tisztségéből, hétfőn lemondott a segélyhívót működtető különleges távközlési szolgálat (STS) vezetője,

kedden pedig a belügyminiszter is.

Pénteken az oktatási miniszter is belebukott a botrányba, miután egy érzéketlen, az áldozatot hibáztató megjegyzése miatt a kormányfő leváltotta tisztségéből.

Nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett 15 éves lány esete miatt tiltakoznak tüntetők Bukarestben 2019. július 27-én Forrás: MTI/AP/Vadim Ghirda

Bár Viorica Dancila miniszterelnök egy dörgedelmes sajtónyilatkozatában "hadat üzent a bűnözésnek", a román média szerint nem kizárt, hogy a kormány egésze belebukik a botrányba, miként 2015-ben az akkor tisztségben lévő Ponta-kabinet is egy szórakozóhelyen bekövetkezett, több mint 60 emberéletet követelő tűzvész miatt kialakult közfelháborodásra hivatkozva mondott le.