Nagypapára és négy unokájára omlott egy fal Walesben - videó

fal leomlás, Barry, Wales
Vágólapra másolva!
Komolyabb tragédia is történhetett volna a walesi Barry városában, ahol egy kerti fal omlott egy 54 éves nagypapára és négy unokájára. A nagypapa éppen egy labdát segített visszaszerezni a szomszédból, amikor hirtelen rájuk omlott a fal.
Vágólapra másolva!

A két legkomolyabb sérülést a nagypapa és a hét éves Lola szenvedte el, velük rohantak a kórházba. Előbbinek

15 öltéssel kellett összevarrni a lábát, a kislányt pedig műteni kellett,

mert az ujjai sérültek meg: törést, illetve idegi és szöveti károsodást kellett helyreállítani.

Ezen a felvételen látszik, ahogy ledől a fal:

A családtagok azonnal kirohantak az előkertbe - ahol az eset történt - és a többieket is kiszedték a törmelékek alól, akik zúzódásokkal és karcolásokkal megúszták a balesetet.

A hét éves Lolának még mindig komoly fájdalmai vannak és fizikoterápiára is szüksége lesz a felépüléshez - írja a Mirror.

miközben nagy fájdalmat érzett a mellkasában. Még mindig meg van ijedve, de már jobban van - nyilatkozta a gyerek anyja.

A területet elkerítették a gyalogos és közúti forgalom elől.

A Newydd jótékonysági lakásszövetség birtokolja az ingatlant. Igazgatójuk elmondta, hogy

az ingatlan állapotát májusban mérték fel,

akkor semmi jel nem utalt arra, hogy biztonsági problémák lennének.