Órákat adnak a migrásoknak arról, mi számít nemi erőszaknak

Illegális bevándorlás - Bosznia-Hercegovina - migráns
Bihac, 2019. június 16. Nyugat-Európába igyekvő migránsok egy sátor belsejében a bosznia-hercegovinai Bihacban létesített átmeneti befogadóközpontban 2019. június 16-án. A hatóságok június 14-én mintegy 130 illegális bevándorlót találtak egy magánházban Bihacban. MTI/EPA/Fehim Demir
Vágólapra másolva!
A migránsok által elkövetett egyre több nemi erőszak miatt döntöttek úgy Berlinben, hogy felvilágosító órákon demonstrálják a bevándorlóknak, hogy mi a különbség a nemi erőszak és a közös megegyezéssel létrejött szexuális együttlét között. A kurzusok egyelőre csak a német fővárosban működnek, de mivel ez a probléma nem csak ott ütötte fel a fejét, szeretnék az egész országra kiterjeszteni.
Vágólapra másolva!

A 888.hu a Localra hivatkozva számolt be róla, hogy Berlinben „Együtt a biztonságért" néven futó kurzust indítottak a bevándorlóknak, aminek keretein belül

megtanítják nekik a különbséget a nemi erőszak és a közös megegyezéssel létrejött szexuális együttlét között.

Az integrációért felelős kormánymegbízott, Annette Widmann-Mauz szerint a felvilágosító órákat az egész országra ki kellene terjeszteni. A javaslata nem meglepő annak fényében, hogy például

Freiburgban nemrégiben történt egy csoportos erőszak, aminek 11 gyanúsítottja közül 10 bevándorló volt.

A kép illusztráció Forrás: MTI/EPA/Fehim Demir

Az órákon többek között azt tanítják meg a migránsoknak, hogy tudják észrevenni, ha egy nő közelít feléjük, és hogyan azt, ha elutasító, illetve ezekre a helyzetekre hogyan reagáljanak. A lehető legegyszerűbben próbálják nekik elmagyarázni a szabályokat, a nemi erőszak és a közös beleegyezésen való szexualitást például egy csésze tea segítségével:

Németország úgy tűnik, nem számolt a tömeges migráció következményével, aminek eredményeképpen a statisztikai adatok szerint 2018-ban 6046 szexuális jellegű bűncselekményt követtek el bevándorlók, 2017-ben pedig 5258 esetet regisztráltak, ami 15 százalékos emelkedést jelent egy év alatt.