Tatárföldi terrortámadásra készülőket fogtak el Oroszországban

Vágólapra másolva!
Az Iszlám Állam terrorszervezet két, a tatárföldi közlekedési infrastruktúra egyik objektuma ellen merényletre készülő hívének elfogásáról számolt be szerdán az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Vágólapra másolva!

Az FSZB szerint a két orosz állampolgárságú gyanúsítottat a tervezett merénylet közelebbről meg nem nevezett helyszínén fogták el.

Robbanóanyagokat és házi készítésű pokolgépek komponenseit kobozták el tőlük.

A két terroristát a hatóságok a terrorizmus propagálásában és a helyi lakosok beszervezésében való bűnrészességgel is megvádolták. Alekszandr Bukszman orosz főügyészhelyettes kedden közölte, hogy

Oroszországban a hatóságoknak az év első felében 17 esetben sikerült terrorcselekmény megszervezésére irányuló kísérletet megakadályozniuk.