Hatodik emeletről esett le egy hároméves gyerek Kínában, de túlélte - videó

Csungking, erkély, kisgyerek, zuhanás
Vágólapra másolva!
A kínai állami televízió számolt be egy végül szerencsésen végződő esetről, mely szerint egy hároméves gyerek esett ki egy erkélyről hat emeletet zuhanva, de megúszta sérülés nélkül.
Vágólapra másolva!

Csodával határos módon, a járókelők és a ház lakói lélekjelenlétének köszönhetően nem történt tragédia a kínai Csunking városában. A felvételen jól látható, hogy amikor a gyerek elkezd zuhanni az erkélyről,

már egy nagy takarót feszítenek ki alatta, és a gyerek erre esve menekül meg a haláltól, de legalábbis a súlyos sérülésektől.

A rendőrség szerint a gyerek egyedül volt otthon, amikor kiment az erkélyre. Az egyik "megmentő" úgy nyilatkozott, hogy amikor felnézett, látta, hogy egy kisgyerek lóg az erkélyről.

- mondta.

A gyereket végül a társasház lakói és személyzete kapta el egy nagy takarót kinyújtva.

- mondta egyikük.

Az egyik szomszéd azonnal a kórházba sietett a kisgyerekkel, aki megúszta az esést sérülés nélkül.