Az ENSZ BT rendkívüli ülését kérték az észak-koreai rakétakilövések miatt

Vágólapra másolva!
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa Nagy-Britannia, Németország és Franciaország kérésére csütörtökön zárt ajtók mögötti, rendkívüli ülést tart az után, hogy Észak-Korea ismét két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki - közölték diplomaták.
Vágólapra másolva!

A dél-koreai hadsereg vezérkara és a védelmi minisztérium korábban közölte, hogy Észak-Korea ismét két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki szerdán, de mint hozzátették, nem ugyanolyat, mint hat nappal ezelőtt.

- közölte újságírókkal az ENSZ-főtitkár szóvivője, Stéphane Dujarric.

A két rakétát helyi idő szerint reggel öt és hat óra között lőtték ki 21 perces különbséggel az északkeleti parton fekvő Vonszan közeléből.

Most mindkét rakéta mintegy 250 kilométert tett meg közel 30 kilométeres magasságban repülve. Azokat mozgatható rakétaindító-állásról lőtték ki.

Észak-Korea múlt csütörtökön lőtt fel szintén két rövid hatósugarú rakétát az ország keleti partvidékén lévő Vonszan város térségéből. A dél-koreai hadsereg vezérkara szerint az első rakéta 430 kilométert, a második 690 kilométert tett meg mintegy 50 kilométeres magasságban. Szakértők szerint a második rakéta új típusú lehetett. Ezeket a fegyvereket is mozgatható rakétaindító-állásról lőtték ki.
Egy nappal később a KCNA észak-koreai állami hírügynökség közölte, hogy a Kim Dzsong Un által figyelemmel kísért új típusú taktikai irányított fegyver indítása figyelmeztetés volt Dél-Koreának, hogy hagyjon fel a csúcstechnológiájú fegyverzet importjával és az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlataival.

- idézte a KCNA Kim Dzsong Unt.
A múlt heti volt Phenjan első rakétakísérlete azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un június végén váratlanul harmadszor is találkozott egymással, ezúttal Panmindzsonban, a két Koreát immár 66 éve elválasztó demilitarizált övezetben. A találkozóra azért volt szükség, mert Trump és Kim februári vietnami találkozója után a két fél között megrekedtek a Koreai-félsziget atommentesítését célzó tárgyalások.

Észak-Korea legutóbb májusban hajtott végre a múlt csütörtökihez és a szerdaihoz hasonló rakétakísérletet.