Meghalt egy nő az alaszkai vadonban, miközben a híres mágikus buszt kereste

Alaszka, busz, Út a vadonba
Vágólapra másolva!
Egy ifjú házaspár érkezett Fehéroroszországból Alaszkába, hogy felkeressék azt a buszt, amelyben Christopher McCandless meghalt még 1992-ben. A busz azután vált híressé, hogy az esetről 1996-ban könyvet írtak, majd Sean Penn 2007-ben filmet készített róla Út a vadonba címmel.
Vágólapra másolva!

Christopher McCandless 1992-ben kevés étellel és felszereléssel vágott neki az alaszkai vadonnak, maga mögött hagyva a civilizációt. Egy nyarat töltött egy elhagyatott buszban élve, amit ő csak mágikus busznak hívott.

A férfi azonban 4 hónap után éhenhalt, holtan találtak rá a busz belsejében.

Miután az esetről könyv és film is készült, a busz igazi turistalátványosság lett, rengetegen vágnak neki a veszélyes útnak.

A 24 éves Veramika Maikamava és férje, a 24 éves Piotr Markielau is a híres buszt akarta felkeresni csütörtökön.

A pár megpróbált átkelni a heves esőzések miatt megáradt Teklanika folyón. A nőt azonban elsodorta az erős áradás.

A férje a folyó lentebbi szakaszán ki tudta húzni a nőt, aki akkor már halott volt.

A férfi ezután hívta a mentőegységeket, és elmondta, hogy a felesége meghalt túrázás közben - írja a Guardian.

Sok odalátogató embert kell megmenteni

2013 májusában 3 német turistát kellett megmenteni, akik szintén a buszt akarták felkeresni. Azt mondták, sikerült átkelniük a folyón, azonban vissza már nem tudtak menni, az élelmük pedig csak 3 napra volt elegendő.

Majd ugyanabban az évben, júniusban újabb 3 túrázó szorult segítségre, őket mentőhelikopterrel mentették meg.