Kamerás megfigyelést vezetnek be egy német strandon a randalírozó migránsok miatt

Vágólapra másolva!
Az iratellenőrzést bevezetése után biztonsági kamerákat is telepítenek, és további szigorításokat rendelnek el a németországi Düsseldorfban egy strandon az utóbbi hetekben sorozatban történt rendbontások miatt. Erről döntött hétfőn az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi főváros vezetősége.
Vágólapra másolva!

A Rheinbad nevű düsseldorfi strandon ezentúl minden nap más-más színű karszalagot kapnak a belépők, hogy kiszűrhessék mindazokat, akiket kitiltottak, de a jegyfizetést és a biztonsági ellenőrzést megkerülve mégis belépnek a területre.

- mondta Thomas Geisel főpolgármester a Rheinische Post című lap beszámolója szerint.

A strandra vasárnap óta csak a személyi okmányok ellenőrzése után lehet belépni.

A városvezetés reményei szerint az új szabály fegyelmező hatású és segít kiszűrni a strandról kitiltott nagyjából 200 embert, akikről külön listát vezetnek.

A szigorításokat azért vezették be, mert alig egy hónap alatt háromszor történt súlyos rendbontás.

Legutóbb pénteken kellett kiüríteni a strandot, mind az 1500 vendégnek távoznia kellett egy tizenévesekből és fiatalemberekből álló csoport randalírozása miatt. Rendőrségi adatok szerint

a mintegy 60 fős csoport észak-afrikai származású fiatalokból állt.

Az úszómesterek és a biztonsági őrök nem bírtak velük, végül 18 rendőr bevetésével sikerült úrrá lenni a helyzeten.

A Rheinische Post hírportálján közölt beszámoló szerint az illetékesek az esetről készült felvételek alapján megállapították, hogy nem volt megfelelő intézkedés a strand kiürítése. Elég lett volna a csúszdát megszálló nagyjából 15 fős csoport vezetőjének eltávolítása, mert a csoport akkor bővült ki és a tumultus is akkor keletkezett, amikor megérkeztek a rendőrök és hozzáláttak a terület kiürítéséhez.

A tájékoztatón az is elhangzott, hogy eddig

két ember ellen indult eljárás

a pénteken történetek miatt.

Roland Kettler, a 19 düsseldorfi uszodát és strandot üzemeltető önkormányzati tulajdonú vállalat (Bädergesellschaft Düsseldorf) ügyvezetője az egyik előző, június végén történt és országszerte feltűnést keltő rheinbadi esettel kapcsolatban (amikor egy 400 fiatalból álló csoport vitába került egy családapával) azt mondta, hogy akkor sem történt "zavargás, tettlegesség vagy verekedés".

Ugyanakkor a strandszezon kezdete óta több hasonló esetről számolt be a német sajtó. Az úszómesterek országos szövetségének (Bundesverband Deutscher Schwimmmeister - BDS) elnöke, Peter Harzheim már egy június végi nyilatkozatában elmondta, hogy

egyre agresszívebb a hangulat a strandokon.

„Nagyjából másfél évtizede évről-évre rosszabb a helyzet" - mondta az ország csaknem négyezer úszómesterét képviselő, 1973 óta működő BDS vezetője, aki szerint riasztó folyamatról van szó, amellyel szemben kőkeményen fel kell lépni.