Hajótörést szenvedett Joachim Gauck korábbi német államfő vitorlásával

Vágólapra másolva!
A Balti-tengeren történt a baleset pénteken, de sértetlenül kimentették - közölte a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA).
Vágólapra másolva!

A mecklenburg-elő-pomerániai Wustrow kikötőjében történtekről az Ostsee-Zeitung című lap jelentett elsőként.

A BKA szóvivője szerint Gauck egyedül tartózkodott a hajóján a szerencsétlenség idején. Azt mondta, hogy több mentőegységet is bevetettek, és senki sem sérült meg.

Külön hangsúlyozta, hogy a 79 éves Gauck jól van.

Az Ostsee-Zeitung úgy tudja, a Német Társaság a Hajótöröttek Mentéséért (DGzRS) tengeri mentőszervezet vette fedélzetre.

A korábbi államfő Wustrowban nőtt fel a Balti-tenger partján.