Kíváncsiságuk majdnem az életükbe került: apát és fiát sodorta el a vízesés

vízesés, baleset
Vágólapra másolva!
Robert Brown és 12 éves fia az után került kórházba, hogy túl közel merészkedtek egy amerikai, Lewis megyei park folyójához. A fiú megcsúszott a vizes sziklákon és belesett az erős sodrású vízbe. Az apja hiába próbálta meg elkapni, őt is elragadta a folyó. 
Vágólapra másolva!

A baleset a Lucia Falls parkban történt még múlt vasárnap a folyóparton - írja a Fox News. A férfi azt mondta, a fia át akart kelni a sziklákon, hiába figyelmeztette rá, hogy ez veszélyes. Bár a férfi és a fiú idegenvezetővel járt a parkban, a gyerek - kihasználva a lehetőséget, hogy éppen senki sem figyel rá - elindult a sziklák felé. A vizes köveken

megcsúszott és a vízbe esett.

Az apja kétségbeesetten próbálta megragadni, de nem sikerült: ő is a vízbe zuhant. Mindketten egyenesen a vízesés felé sodródtak. Nem tudtak megbirkózni az áramlattal, ezért

több métert zuhantak a sziklafalon.

A fiú szerencsésen megúszta a balesetet, neki csak kisebb zúzódásai lettek, az apjának viszont több csontja is eltört, és a szeme körül is mély sebeket ejtettek a borotvaéles kövek. A gyerek anyja szerint kész csoda, hogy mindketten túlélték a kalandot.