Fertőzött füstölt lazac végzett két emberrel Ausztráliában

lazac
Vágólapra másolva!
Két ember meghalt Ausztráliában, valószínűleg Listeria baktériummal fertőzött lazacot ettek. Egy harmadik ember is megfertőződött a betegséggel, de ő túlélte. A három eset három különböző államban történt.
Vágólapra másolva!

A helyi média szerint a fertőzés valószínűleg Tasmániából származik - az ország legnagyobb szigete -, mely a legtöbb lazacot termeli Ausztráliának.

Az ausztrál tisztifőorvos tájékoztatása szerint 70 év feletti a két meghalt ember és rendelkeztek valamilyen háttérbetegséggel.

A hatóságok szerint a súlyos tüneteknek a terhes nők, az idősebbek, a csecsemők és a gyengébb immunrendszerrel rendelkezők vannak kitéve a leginkább, ezért arra figyelmeztetnek, hogy akik a leginkább veszélyeztettek lehetnek, inkább kerüljék el bizonyos ételek fogyasztását.

A BBC felhívja a figyelmet, hogy a betegséget Listeria baktériumot tartalmazó ételektől vagy tenyészállatok közvetlen közeléből lehet megkapni. Emellett nem pasztőrözött tejtermékektől is, mint pl. a camembert vagy a brie.

Előrecsomagolt termékek - pl. a szendvics vagy a pástétom is - szintén tartalmazhatják ezt a baktériumot.

A tünetek közé tartozik a magas láz, az influenzaszerű tünetek és a hányás, hasmenés.

A legtöbb megfertőzött ember nem mutat tünetet, de az idősebbek és a nagyon fiatalok a legveszélyeztetebbek.

Tavaly ehhez a baktériumhoz köthető járvány miatt hét ember halt meg Ausztráliában, míg nemrégen Dél-Arikában 180 ember halált okozta.