Megszülte, majd párjával együtt fojtotta meg csecsemőjét egy kaliforniai nő

Kalifornia, csecsemőgyilkosság
Vágólapra másolva!
Azzal vádolnak egy fiatal kaliforniai nőt, hogy megszülte egészséges gyerekét, majd egy nappal később barátjával együtt még a kórházban megfojtotta. Az orvosok 10 órán keresztül próblták megmenteni a csecsemő életét, sikertelenül. 
Vágólapra másolva!

Az eset Kalifornia Oxnard városában történt, a St. John Medical Centerben.

Brandon Ordelheide őrmester azt nyilatkozta, hogy az anya, a 20 éves Andrea Torralba és barátja, a 21 éves David Villa azt mondták a nyomozóknak, hogy

addig fojtogatták a gyereket, amíg eszméletlen nem lett.

A nő és barátja is Mexikóban született az okiratok szerint, állampolgári státuszuk viszont nem tisztázott - olvasható a Fox News oldalán.

null

null

Brandon Ordelheide azt mondta, hogy megpróbálják megállapítani, hogy mi történt, de ez az egyik legrosszabb dolog, amin a detekítvek keresztül mehetnek.

Andrea Torralba azt mondta a nyomozóknak, hogy

nem akarta a gyereket és nem is Villa a gyerek apja,

aki egyébként idénymunkás a börtön-nyilvántartás szerint.

A két elkövetőt a rendőrség gyermek halálával végződő testi sértéssel vádolja. Öt millió dolláros óvadékot állípítottak meg.

A kórház is kiadott egy közleményt, melyben azt írják, hog minden nap tragédikákkal néznek szembe,

ez az eset azonban rendkívüli módon megviselte a személyzetet.

Fontosnak tartották megjegyzeni, hogy az újszülötteket bármelyik kórházba, tűzoltóállomásra vagy rendőrségre leadhatják, a születés után 72 órán belül, jogi következmények nélkül.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot!