Meghalt Amano Jukija

AMANO, Jukija Bécs, 2019. július 22.
2018. november 22-én készült kép Amano Jukijáról, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatójáról a NAÜ Kormányzótanácsának ülésén Bécsben. 2019. július 22-én a NAÜ titkársága bejelentette, hogy Amano Jukija 72 éves
Bécs, 2019. július 22. 2018. november 22-én készült kép Amano Jukijáról, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatójáról a NAÜ Kormányzótanácsának ülésén Bécsben. 2019. július 22-én a NAÜ titkársága bejelentette, hogy Amano Jukija 72 éves korában elhunyt. MTI/AP/Ronald Zak
Vágólapra másolva!
Hetvenkét éves korában meghalt Amano Jukija, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója.
Vágólapra másolva!

Haláláról a NAÜ titkársága értesítette hétfőn az ügynökség tagországait.

- áll a 171 tagországot tömörítő, a nukleáris fegyverek terjesztését tiltó atomsorompó-egyezmény betartatása felett őrködő szakosított ENSZ-szervezett titkárság levelében.

Amano Jukija 2009 óta vezette a szervezetet.

Az ő vezetése alatt bízták meg a NAÜ-t a 2015-ben az iráni atomprogramról megkötött egyezmény betartásának ellenőrzésével. A bécsi székhelyű ENSZ-szervezetnek meg kell szerveznie az utódlást, miközben a Teherán és Washington közötti növekvő feszültség közepette az atomalku betartását ellenőrzésén dolgozik. Hírügynökségek szerint

éppen arra készült, hogy jövő márciusban - jóval a harmadik négyéves, 2021 novemberéig tartó mandátuma lejárta előtt - lemond a tisztségéről meg nem nevezett betegségére hivatkozva.

A távozását bejelentő levélben, amelyet a tervek szerint a héten küldött volna el NAÜ képviselőinek, Amano Jukija örömét fejezte ki a mandátuma idején az atomnak a békét és a fejlődést szolgáló célkitűzéssel kapcsolatban elért konkrét eredmények felett, és nagy büszkeségének adott hangot az ügynökség által elért vívmányok miatt - áll a NAÜ közleményében.

2018. november 22-én készült kép Amano Jukijáról, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatójáról a NAÜ Kormányzótanácsának ülésén Bécsben Forrás: MTI/AP/Ronald Zak

A NAÜ főigazgatóját az ügynökség kormányzótanácsának 35 tagállama

- közöttük a legfejlettebb atomtechnológiával rendelkező országok - választják meg.

Amano Jukiját először 2009-ben választották meg az egyiptomi Mohamed el-Baradei utódjaként, a mandátumát legutóbb 2017-ben újították meg újabb négy évre.

Amano 1947-ben született, a Tokiói Egyetemen szerzett diplomát, a sokoldalú leszerelés és az atomsorompó kérdéseinek szakértője és tárgyalója volt 1972-től, három évtizeden át japán külszolgálatban. Hazája belgiumi, franciaországi, laoszi, svájci és egyesült államokbeli nagykövetségén töltött be különböző tisztségeket. 2002 és 2005 között a japán külügyminisztérium leszerelési, atomsorompó-ügyi és tudományos főosztályát vezette. Ő volt a NAÜ kormányzótanácsának elnöke 2005-2006-ban, amikor a szervezetet és előző főigazgatóját, Baradeit Nobel-békedíjjal tüntették ki. A kitüntetést a NAÜ nevében Amano vette át.