Izraeli szervezet szólalt fel a brit és holland antiszemitizmus ellen

CORBYN, Jeremy
London, 2019. február 19. Jeremy Corbyn, az ellenzéki brit Munkáspárt vezetője beszédet mond a Műszaki Munkaadók Szövetségének (EEF) londoni konferenciáján 2019. február 19-én. Corbyn sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy előző nap hét parlamenti képviselő távozott a Munkáspártból. A független csoport néven új frakciót alakító képviselők hetek óta szorgalmazták, hogy Corbyn változtasson a Brexittel kapcsolatos stratégiáján, és kezdjen inkább kampányolni egy második, a brit uniós tagságról szóló népszavazás megrendezése érdekében. MTI/EPA/Andy Rain
Vágólapra másolva!
Izraeli civil szervezetek szólították fel az angol, illetve a holland Munkáspártot a pártjaikon belül egyre inkább burjánzó zsidóellenesség külső megvizsgálására, valamint az antiszemitizmus visszaszorítására. Írja a Neokohn.
Vágólapra másolva!

Jicak Hercog, az izraeli Munkáspárt volt vezetője, jelenleg a Zsidó Ügynökség elnöke arra szólította fel a brit Munkáspártot, hogy a BBC friss, Jeremy Corbyn pártját antiszemitizmussal vádoló riportját követően külső vizsgálók bevonásával érje el az antiszemitizmus felszámolását a pártban.

Hercog kifejtette, hogy nyilván bármelyik kormányt lehet kritizálni, azonban a brit Munkáspártban fel-felbukkanó, Izrael démonizálására irányuló megnyilvánulásokat elfogadhatatlannak nevezte.

London, 2019. február 19. Jeremy Corbyn, az ellenzéki brit Munkáspárt vezetője beszédet mond a Műszaki Munkaadók Szövetségének (EEF) londoni konferenciáján 2019. február 19-én. Corbyn sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy előző nap hét parlamenti képviselő távozott a Munkáspártból Forrás: MTI/EPA/Andy Rain

Az izraeli civil szervezet vezetője beszámolt Corbyn azon barátságtalan gesztusáról is, hogy Hercog még az izraeli Munkáspárt vezetőjeként meghívta Corbynt az izraeli Jad Vasem holokauszt-múzeumba, azonban a brit politikus még csak nem is válaszolt a meghívásra.

Mint ismeretes az utóbbi napokban brit munkáspárti képviselők hagyták ott a pártot annak antiszemitizmusa miatt.

Hollandiában is probléma van

De nemcsak Nagy Britanniában, hanem Hollandiában is probléma van a baloldal antiszemitizmusával.

Hercog felhívására a hollandiai antiszemitizmust vizsgáló zsidó szervezet, a CIDI elnöke, Hanna Luden is felhívást tett közzé: Luden a holland Munkáspártot, a PvdA-t szólította fel hasonló vizsgálatra.

A cikk beszámol arról is, hogy korábban inkább a Magyarországot gyűlölő Sargentini pártját, a Zöld Baloldalt érte kritika az antiszemitizmus miatt, azonban az utóbbi időben a Munkáspárt több polgármestere is lebukott, amikor többek közt az Iszlám Államhoz hasonlították Izraelt.

A Neokohn cikke arról is ír, hogy tavaly ilyenkor azzal került botrányba az egyébként zsidó származású Lodewijk Asscher által vezetett PvdA, hogy hágai rendezvényükön, ahová Corbynt is meghívták szónokolni, zsidó ellentüntetőket zaklattak híveik.

Sőt, arról a megdöbbentő tényről is beszámolt a cikk, hogy a párt antiszemita, török származású tagjai 2014-ben kiváltak és egy külön pártot alapítottak.

Ezek után különösen nevetséges, hogy a holland Sargentini a hazugsággyűjteményében, valamint a szintén holland munkáspárti, bukott csúcsjelölt, Timmermans hazánkba látogatva, Magyarországot vádolta meg antiszemitizmussal.