Életfogytiglant kapott az az amerikai férfi, aki lefejezett egy kínai nőt

Yingying Zhang, gyilkosság, Egyesült Államok
Vágólapra másolva!
A 30 éves Brendt Christensen még 2017 júniusában rabolta el a 26 éves Yingying Zhang kínai egyetemista nőt. Baseball ütővel agyonverte, majd lefejezte áldozatát. Az esküdtszék nem tudta eldönteni egyhangúan, hogy halálra ítéljék-e a gyilkost. 
Vágólapra másolva!

Brendt Christensen egykori PhD hallgató volt, míg Yingying Zhang az Illinois-i egyetem hallgatója. A férfi elrabolta a kínai nőt, majd brutális kegyetlenséggel végzett vele:

baseball ütővel agyonverte és lefejezte. A maradványait soha sem találták meg

- olvasható a BBC oldalán.

A gyilkos és Yingying Zhang Forrás: Twitter/Star-Advertiser

A meggyilkolt nő szülei és vőlegénye is részt vettek az öthetes tárgyaláson a Chicagótól délnyugatra található Peoria városában.

A kínai állam konzuli tisztviselőket is küldött a csütörtöki meghallgatására.

A meggyilkolt kínai nő családja Forrás: AFP/Kamil Krzaczynski

James Shadid kerületi bíró megmagyarázhatatlan erőszakos cselekményeknek minősítette az esetet. Hozzátette, hogy a Zhang család valószínűleg soha nem fogja megtudni, hogy hol van családtagjuk maradványa.

A gyilkos nem szólalt meg a tárgyaláson. A nő apja, Ronggao Zhang azt mondta, hogy a család nem fog tudni megnyugodni és békében élni, amíg elő nem kerülnek a maradványok. Christensenhez címezve azt mondta,

Forrás: AFP/Kamil Krzaczynski

A hatóságok folytatni fogják a keresést, hogy megtalálják a kínai nőt, aki Champaign városában tűnt el - nagyjából 200 kilométerre Chicagótól délre - két hónappal azután, hogy az Egyesült Államokba érkezett.

A nő éppen egy lakásbérleti szerződést ment aláírni, amikor

Christensen álrendőrnek adva ki magát az autójába csalta.

Biztonsági kamerák rögzítették az emberrablást.

A tárgyaláson elhangzott, hogy aznap egy másik fiatal nőt is megpróbált az autójába csalni a gyilkos, de akkor nem járt sikerrel.

Christensen egykor barátnője, Terra Bullis azt mondta, hogy a férfi bevallotta neki a gyilkosságot, amikor éppen az eltűnt kínai nőért szervezett virrasztáson vettek részt.

Abba is beleegyezett, hogy az FBI bemikrofonozza, hogy fel tudják venni a beszélgetését egykori barátjával.

A titokban rögzített felvételt az esküdtszék tagjai is meghallhatták. Ezen a gyilkos részletesen elmesélte a szexuális támadást, a gyilkosságot és a lefejezést is.

Habár Illinois államban eltörölték a halálbüntetés, ez szövetségi ügy volt, így akár halálra is ítélhették volna Brendt Christensent.

A tárgyalást több százmillióan követték Kínában is, és

sokakat feldühített, hogy a gyilkos végül nem kapott halálbüntetést.

Igazságtalanságról és az esküdtszék alkalmatlanságáról kommenteltek a közösségi médiában.

- írta az egyik kommentelő.