Ursula von der Leyen kiállt a Közép- és Kelet-Európa országok mellett

VON DER LEYEN, Ursula; SASSOLI, David-Maria
Strasbourg, 2019. július 16. Az Európai Bizottság elnökének megválasztott Ursula von der Leyen német kereszténydemokrata politikus és David-Maria Sassoli, az Európai Parlament (EP) olasz elnöke az EP plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Megértést szorgalmazott Közép- és Kelet-Európa országaival szemben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság következő elnöke a Süddeutsche Zeitung című müncheni, liberális lapnak csütörtökön adott exkluzív interjújában, amelyben egyúttal bírálta, ahogyan ezeket az országokat eddig kezelték.
Vágólapra másolva!

Fontos, hogy objektív vitákat folytassunk - mondta Ursula von der Leyen.

Ha ilyen kiélezett vitákat folytatunk, mint jelenleg, akkor az azzal fenyeget, hogy egész népek és országok gondolják majd azt, hogy mindannyiukat kifogásoljuk, amikor konkrét hiányosságokat teszünk szóvá - fejtette ki a politikus.

Kitért arra, hogy éppen ezért

minden tagállam rendszeres monitorozását javasolja,

elkerülendő, hogy az a benyomás alakuljon ki, hogy Európa egyik része folyton bírálja Európa másik részét.

A leendő elnök a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzete, illetve az olasz államháztartás ügyében is visszafogottságra intett.

- hangoztatta Ursula von der Leyen.

A bizottság megválasztott elnöke a korábban felvetett pénzbüntetés vagy forrásmegvonás lehetőségével kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedett, hogy az csakis a leges legutolsó eszköz lehet egy sor más intézkedés után.

Az Európai Bizottság elnökének megválasztott Ursula von der Leyen német kereszténydemokrata politikus és David-Maria Sassoli, az Európai Parlament (EP) olasz elnöke az EP plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Olaszországgal kapcsolatban pedig arra az álláspontra helyezkedett, hogy a költségvetési fegyelmet előíró stabilitási és növekedési paktum szabályait nem ok nélkül találták ki, és be kell tartani őket, de a szabályok kellő rugalmasságot megengednek, hogy beruházások révén növelhető legyen a gazdasági növekedés.

A migrációval kapcsolatban megjegyezte, hogy muszáj kimenteni a Földközi-tengeren bajba jutottakat,

de ez nem jelenti azt, hogy automatikusan Európába kell hozni őket,

és szintén muszáj következetesen fellépni azok ellen az okok ellen, amelyek miatt a tengerre kerülnek, és ide sorolja az útjukat szervező bűnözőket is.

és a dublini menekültügyi rendszer közös betartására, hogy a schengeni övezet működni tudjon, és a belső határok nyitva maradjanak - jelentette ki von der Leyen.

Az Európai Bizottság következő elnöke az interjúban

egyértelműen nem kötelezte el magát amellett, hogy minden uniós tagállamnak kötelező menedékkérőket befogadnia.

Méltányos tehermegosztásra van szükség, talán különféle államok között különféle területeken - fogalmazott von der Leyen.

Ha a migrációs kérdést apró szeletekre vágjuk fel, és szemrehányásokat teszünk egymásnak, az sehova sem vezet.

- tette hozzá a német politikus.