Húsevő baktérium támadta meg egy fürdőző nő lábát

Vágólapra másolva!
Súlyos fertőzést kapott el egy tengerparton fürdőző nő – írja a Fox News.
Vágólapra másolva!

Alig 10 percet töltött a vízben egy virginai nő, amikor megfájdult a lába. Látta, hogy egy fertőzés kezdett el terjedni, de nem törődött vele, csak pár nappal később ment vele kórházba, amikor már nem bírt lábra állni.

A kórházban azonnal megműtötték,

felvágták a sebét, kitisztították, majd bekötözték, és hat óránként három antibiotikumot kellett bevennie.

Az orvosok szerint egy nyílt seben keresztül juthattak be a baktériumok a szervezetébe.