V4NA: A migráció további gettósodáshoz vezet Németországban

Németország, Berlin, menekültek, migráns
Vágólapra másolva!
Hozzájárult a migráció a szegénységi gócpontok felduzzadásához Németországban, állítja a Berlini Tudományos Központ két kutatója által készített tanulmány. A külföldiek számának növekedése a vizsgált városok közbiztonság szempontjából veszélyes negyedeiben háromszor akkora, mint a jobb helyzetűekben – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A migránsok miatt egyébként egyre több a bűncselekmény és a terrorakció Németországban.
Vágólapra másolva!

Marcel Helbig és Stefanie Jähnen, a Berlini Tudományos Központ (WZB) kutatói részletes tanulmányukban a migránsok szociális betagozódását vizsgálták a német városokban 2014-től 2017-ig.

Kutatásukban meglévő tudományos adatok felhasználása mellett saját közvélemény-kutatást is végeztek a bevándorlók lakhelyéről és társadalmi összetételéről.

Migránsok Berlinben Forrás: Shutterstock

A tanulmányban 86 város 3770 lakónegyedét vizsgálták, és csak a társadalmi-gazdasági kritériumokat kutatták, a vallási vagy etnikai hovatartozást nem vették figyelembe.

Az eredmények alapján

a külföldiek számának növekedése a vizsgált városok nagyon kedvezőtlen negyedeiben (értsd gettóiban) háromszor akkora, mint a jobb helyzetűekben.

Helbig és Jähnen abból indult ki, hogy

ezért várható volt, hogy a bevándorlók ott lakjanak, ahol a többi szociálisan gyenge csoport koncentrálódik.

A kutatók adatai szerint nem kétséges, hogy

a migráció hozzájárult a szegénységi gócok felduzzadásához.

Egy migránsok lakta negyed Berlinben Forrás: Shutterstock

Ez egyébként nemcsak a harmadik világbeli, döntően iszlám vallású migránsokra hivatkozik, hanem bizonyos ortodox kultúrkörből származó délkelet-európaiakra is.

Hiába az unión belülről érkező áttelepülők magas száma,

a legtöbbször Bulgáriából és Romániából érkezők is csak a legegyszerűbb segédmunkákat tudják elvégezni.

Mindent összevetve, a kutatók szerint a német társadalom szociálisan a még nagyobb megosztottság felé halad.

A migránsok miatt egyre több a bűncselekmény és a terrortámadás

Ahogy az Origo arról már többször is beszámolt, az első, migránsok által elkövetett tömeges szexuális zaklatásra német földön Köln városában került sor, 2015 szilveszterének éjjelén.

Észak-afrikai és közel-keleti migráns férfiak molesztáltak, illetve meg is erőszakoltak fiatal német lányokat.

A balliberális médiumok kezdetben megpróbálták eltitkolni a migránsok által elkövetett szexuális bűncselekményeket.

A közösségi médiában terjedő híreknek köszönhetően azonban nem jártak sikerrel.

Ezt követően terrortámadások rázták meg Németországot.

  • 2016. május 10-én München egyik elővárosának pályaudvarán egy migráns "Allahu akbar"-t kiáltozva késsel megsebesített négy németet.
  • Július 18-án Würzburgban egy magát 17 évesnek mondó afgán migráns baltával támadt rá egy vonaton az utasokra. Ezúttal is négy sebesült volt.
  • Július 22-én egy iráni migráns hátterű 18 éves férfi elkezdett lövöldözni München belvárosában, ami kilenc halálos áldozattal járt. Az áldozatok között egy magyar állampolgár is volt.
  • Július 24-én Ansbach városában egy 27 éves szír migráns pokolgépes merényletett követett el, aminek következtében 12 ember megsebesült.
  • December 19-én egy tunéziai migráns, Anis Amri terrortámadást hajtott végre a berlini karácsonyi vásár területén. Az akció során 12 ember halt meg, és 49-en megsebesültek. A terrortámadást az Iszlám Állam vállalta magára.
  • 2017. július 28-án Hamburg egyik bevásárlóközpontjában az Egyesült Arab Emírségekből származó Ahmed A. nevű iszlamista férfi "Allahu akbar"-t kiabálva egy machetével megölt egy embert, és további hatot megsebesített.
  • 2018. április 7-én egy 48 éves kurd migráns Münsterben egy furgonnal a tömegbe hajtott, aminek következtében négy ember meghalt, húszan pedig megsebesültek.

Mindezen szörnyű esetekben az a közös, hogy kezdetben

a fake news média – vélhetően felsőbb politikai utasításnak eleget téve – kísérletet tett rá, hogy eltitkolja a támadók kilétét,

azt a hamis látszatott keltve, hogy nem migránsokról, hanem németekről van szó.

Hans-Georg Maassen, a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) volt vezetője áprilisban arról beszélt, hogy

Szerinte a migráció és a terrorizmus egymással összefüggő veszélyei a német pártrendszer felbomlásához vezethetnek.