Meghosszabbítja a határkerítést Szlovénia

Vágólapra másolva!
Szlovénia 40 kilométer hosszan meghosszabbítja a kerítést a Horvátországgal közös határszakaszon, hogy meggátolja a Közel-Keletről és Afrikából érkező migránsok továbbhaladását Nyugat-Európa felé - közölte a szlovén belügyminisztérium hétfőn.
Vágólapra másolva!

A kerítést a közlemény szerint azon a határszakaszon állítják fel, ahol a leginkább szükség van az illegális bevándorlók megállítására, illetve a szlovén állampolgárok biztonságának és vagyonának megóvására. A belügyi tárca azonban nem közölte, hogy pontosan hol is állítják fel az új kerítést.

A szlovén kormány a múlt héten írt alá szerződést egy szerb céggel a 40 kilométer hosszú szögesdrót, valamint a 3,8 kilométer hosszan elnyúló zárt kerítés felállításáról.

Szlovénia a 2015-ös migrációs hullám óta

179 kilométer hosszú pengés drótkerítést épített a Horvátországgal közös, mintegy 670 kilométeres határán.

2015-ben több mint félmillióan haladtak át a kétmilliós országon Nyugat-Európa felé haladva.

Szigorítanak a határőrizeten

A belügyminisztérium beszámolói szerint az év eleje óta Szlovénia több mint 5300 migránst fogott el - 47 százalékkal többet, mint a tavalyi év első felében -, aki illegálisan lépett be az országba Horvátország irányából.

A legtöbben Pakisztánból, Algériából, Marokkóból és Afganisztánból érkeztek, céljuk pedig az Európai Unió volt. A belügyminisztérium közölte,

így a ljubljanai kormány drónokat, éjjellátókat és más megfigyelő eszközöket vásárolt, valamint megerősíti a műszaki határzárt.

Szlovén-olasz határvédelmi egységek

Marjan Sarec miniszterelnök a múlt héten arra figyelmeztetett, hogy belátható időn belül várhatóan nem áll le a migráció.

– Kétségtelen, hogy

mert az Európai Unió nem tesz eleget annak érdekében, hogy megoldja a problémát – fogalmazott a szlovén kormányfő.

Szlovénia és Olaszország júliusban közös határvédelmi egységeket állított fel az illegális határátlépések megakadályozása érdekében a szlovén-olasz határon. Sajtóhírek szerint Borut Pahor szlovén elnök közölte, az olasz határszakaszon lakók kérésének ellenére sem hajlandó kerítést építeni arra a területre.