Letartóztatásban marad a magyar családot letaroló horvát sofőr

2019.07.15. 17:30

30 napos előzetes letartóztatásban marad az a horvát sofőr, aki múlt héten balesetet okozott Horvátországban. A balesetben egy magyar család mindhárom tagja életveszélyesen megsérült – írja a 24 Sata című horvát lap.

Az ügyészség megállapította, hogy a férfi gyorsabban vezetett a megengedett 50 km/h-s sebességnél, és nem tudott biztonságosan vezetni, ráadásul meg sem próbált lassítani a fizetőkapuhoz közelítve, így belerohant egy magyar család autójába.

A baleset okozása, valamint kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt 30 napos előzetes letartóztatást rendelt el a zágrábi megyei bíróság. Azzal indokolta döntését, hogy fennáll a lehetősége annak, hogy a férfi megismétli a bűncselekményt.

Mint kiderült, a férfinak drogproblémái vannak, és a július 11-i baleset előtt két nappal engedték ki az elvonóról.

A család mindhárom tagja túl van az életveszélyen. A hétéves kisfiút többször is meg kellett műteni, de már nincs az intenzív osztályon, az anyának súlyos sérülései ellenére is stabil az állapota. Az édesapát fejsérülés miatt több napig mesterséges komában tartották, de már ő is jobban van.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK