Terroristák robbantottak és rohantak le egy hotelt Szomáliában

Vágólapra másolva!
Az al-Kaidával kapcsolatban álló terrorcsoport, az al-Shabaab fegyveresei autóba rejtett bombát robbantottak, majd lerohantak egy hotelt, ahol helyi vezetők tanácskoztak a küszöbönálló regionális választásokról.
Vágólapra másolva!

A hotel elfoglalása után a szomáliai biztonsági erők és az al-Shabaab terroristái között összecsapás kezdődött, a támadásban legalább 26-an meghaltak - mondta el Mohamed Abdi helyi rendőrtiszt.

Abdi hozzátette, hogy a négy támadót lelőtték. A halottak között három kenyai, egy kanadai, egy brit, két amerikai és három tanzániai állampolgár van. Két kínai állampolgár megsebesült - tette hozzá a politikus. Úgy tudni, hogy a közelgő regionális választások egyik

elnökjelöltje is meghalt.

Egy helyi újságíró szövetség szerint

két újságíró is meghalt:

a szomáliai-kanadai Hodan Naleyah az Integration TV alapítója, Mohamed Sahal Omar pedig az SBC TV kismayói riportere volt. A szálloda kedvelt találkozóhelye a helyi törvényhozóknak és tisztségviselőknek.

A szomáliai kormány megbuktatására törekvő al-Shabaab katonai szóvivője, Abdiasis Abu Musab pénteken

azzal kérkedett, hogy ellenőrzésük alá vonták a szállodát,

és nagyon sokan meghaltak. Az al-Shabaabot 2011-ben űzték ki a szomáliai fővárosból, Mogadishuból, és azóta több más erősségét - 2012-ben Kismayót is - fel kellett adnia. Az afrikai ország déli részén fekvő kikötőváros volt a terrorszervezet fő bevételeinek forrása a faszén export, a fegyvercsempészés és más illegális üzletek miatt.

Kismayo Jubbaland kereskedelmi fővárosa. A régió egyes részeit még mindig az al-Shabaab felügyeli. A szélsőségesek továbbra is komoly biztonsági fenyegetést jelentenek, és harcosaik gyakran robbantanak és hajtanak végre támadásokat Szomáliában és a szomszédos Kenyában.

António Guterres ENSZ-főtitkár elítélte a terrortámadást, és együttérzéséről biztosította az áldozatok hozzátartozóit - mondta el a tisztségviselő szóvivője, Stephane Dujarric.

Guterres megerősítette, hogy az ENSZ támogatja a szomáliaiakat a békésebb jövő felé vezető úton.