Az európai szocialisták levélben mondtak köszönetet a fideszes jelöltek kinevezésének megakadályozásáért

Strasbourg, 2019. július 2. Képviselők az új összetételű Európai Parlament alakuló ülésén Strasbourgban 2019. július 2-án. MTI/AP
Vágólapra másolva!
Az M1 birtokába került egy e-mail, amely szerint a „balliberális oldal” minden eszközzel próbálta megakadályozni, hogy a Fidesz, valamint más, szerintük Európa-ellenes pártok képviselői fontos pozíciókat kapjanak az Európai Parlament bizottságaiban – hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek esti Híradójában.
Vágólapra másolva!

– ezzel a tárggyal küldte el az Európai Parlament szocialista frakciója a belső használatra szánt e-mailt, amelyben megköszöni szakértőinek, hogy sikerült – ha csak ideiglenesen is – megtorpedózni fideszes jelöltek kinevezését a szakbizottságokban.

A levelet több mint száz európai parlamenti e-mail-címre küldték ki, valamennyien az Európai Szocialisták által fizetett szakértők.

Egy magyar név is szerepel a listán, Simon Zoltáné, aki régóta a frakció szakértője.

Képviselők az új összetételű Európai Parlament alakuló ülésén Strasbourgban 2019. július 2-án Forrás: MTI/AP/Jean-Francois Badias

A levél írói úgy fogalmaztak, elégedettek lehetünk az elért eredménnyel, hiszen nem csupán azt sikerült megoldani, hogy minden szakbizottságban karanténba zárjuk a számunkra nem megfelelő jelölteket, hanem sikerült megakadályozni a foglalkoztatási bizottságban a lengyel kormánypárti jelölt kinevezését is. Emellett elértük, hogy elnapolják a szavazást több fideszes jelölt esetében, így nyomás tudunk gyakorolni a frakcióikra, hogy jelöljenek másokat a helyükre.

Mint kiemelték: így történt ez a Magyarországot a bevándorlásellenes álláspontja miatt rendszeresen pellengérre állító LIBE-bizottságban is, ahol a fideszes Hidvégi Balázs alelnökké választását akadályozták meg.

– hangzott el a Híradóban.