Orbán Viktor: Jelentős esemény a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok 70. évfordulója

VANG Ji; ORBÁN Viktor; BRENZOVICS László
Budapest, 2019. július 12. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) fogadja Vang Ji kínai külügyminisztert a Karmelita kolostorban 2019. július 12-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
Vágólapra másolva!
Kína és Magyarország barátságát és megbízható partnerségét méltatta Orbán Viktor miniszterelnök és Vang Ji kínai külügyminiszter budapesti tárgyalásukon – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Vágólapra másolva!

Délután a Karmelita kolostorban tartott megbeszélésen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.

Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy

Azt a leckét hordozza – mondta –, hogy sohasem lehet tudni, mire jó egy barátság; hetven évvel ezelőtt a magyarok nem gondolták volna, hogy milyen nagy jelentősége lesz ennek a kapcsolatnak.

Ennek oka Kína fantasztikus fejlődése az elmúlt évtizedekben

– hívta fel rá a figyelmet a miniszterelnök, majd hozzátette: a magyar kormány azért dolgozik, hogy ez a barátság minél hosszabb legyen.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Vang Ji kínai külügyminisztert a Karmelita kolostorban 2019. július 12-én Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

A 70. évforduló jelentőségét Vang Ji kínai külügyminiszter is méltatta, kiemelve:

– idézte fel a tárgyaláson elhangzottakat a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.