A brazil Vale vállalat felelős a januári iszapömlésért

Brazília, gátszakadás, iszap
Brumadinho, 2019. január 25. Iszappal és hordalékkal elöntött földterület a brazíliai Minas Gerais állambeli Brumadinho településen 2019. január 25-én, miután a Vale SA vállalat vasércbányájánál átszakadt egy zagytározó gát. Az iszapözönben legalább kétszáz ember eltűnt. Az Ibama nevű brazil környezetvédelmi ügynökség közlése szerint a zagytározó 1 millió köbméter iszapot tárolt. MTI/EPA/Paulo Fonseca
Vágólapra másolva!
Egy brazil bíróság kedden megállapította a Vale bányaipari óriásvállalat kártérítési felelősségét a Brumadinho település közelében lévő zagytározó januári végi gátszakadása ügyében, ami legkevesebb 240 életet követelt - közölte a délkelet-brazíliai Minas Gerais állam törvényszéke.
Vágólapra másolva!

Az ügyben eljáró Elton Pupo Nogueira bíró ugyanakkor nem állapított meg konkrét kártérítési összeget.

Az iszapözönben legalább 240 ember meghalt Forrás: MTI/EPA/Paulo Fonseca

A törvényszéki közlemény szerint "egyelőre még nem tudták kizárólag technikai-tudományos feltételek alapján számszerűsíteni" a keletkezett károkat. A kártérítés mértékénél ugyanis a halálos áldozatok számán kívül számításba fogják venni a helyi és regionális környezetben, valamint az érintett térség gazdasági életében keletkezett károkat is.

13 millió köbmétrenyi szenyezett iszap ömlött ki

A brazil igazságügyi minisztérium korábban összesen 11 milliárd reált (mintegy 830 milliárd forint) zárolt a világ legnagyobb vasérckitermelő vállalatának vagyonából a gátszakadás okozta károk megtérítésére.

A mostani bírósági döntés fenntartotta a vagyonzárlatot.

A Vale egyelőre nem reagált megkeresésekre.

A Minas Gerais állambeli Brumadinho közelében január 25-én történt katasztrófában 13 millió köbméternyi, bányászati melléktermékekkel teli iszap ömlött ki, amely egy helyi geológus szerint környezet- és egészségkárosító anyagokat is tartalmaz, egyebek között higanyt, kadmiumot és arzént.