V4NA: Csehország milliókkal segíti az illegális migráció megelőzését

Vágólapra másolva!
Az illegális migráció megelőzésére, az árva gyerekek megsegítésére, az egészségügyi ellátás támogatására összesen 73 millió koronát (kb. 2,86 millió eurót) küld Csehország egyes afrikai államokba és Jordániába – erről döntött a prágai kormány, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A cseh támogatások már futó humanitárius programok keretében érnek célba.

Maliba 25 millió korona támogatás érkezik.

Az észak-afrikai ország a nyugat-afrikai migránsok egyik tranzitállomása, egyre több gyerek egyedül érkezik, azzal a céllal, hogy később Európába jusson.

Egy ENSZ által fenntartott befogadó központ. A kép illusztráció Forrás: V4NA

A cseh támogatással szeretnék biztosítani a gyerekek védelmét, és hogy visszatérjenek hazájukba a szüleikhez.

Szintén 25 millió cseh korona irányul Jordániába,

elsősorban az egészségügyi ellátás biztosítására, illetve az egészségkárosult gyerekek oktatására.

Nyolcmillió koronát a jordániai Zaatari befogadóközpont és Irbid tartomány szíriai migránsai számára különítettek el, hogy ezzel az összeggel támogassák kisvállalkozásaik beindítását.

Tízmillió koronát észak-afrikai országok kapnak, melyek az Európába irányuló migráció tranzitállomásai – így Algéria, Egyiptom, Líbia, Mauritánia, Marokkó, Niger és Tunézia.

A kapcsolódó dokumentum szerint csak Líbiában 800 ezer migráns és menekült tartózkodik, miközben az ország nincs felkészülve a fogadásukra.

A támogatás célja a helyzet stabilizálása, a rászorulók védelme.

További

5 millió korona támogatást küld Csehország a rendkívül szegény Burkina Fasóba,

melynek fő célja a különböző szembetegségek gyógyítása – ezek a lakosság negyedét sújtják.