Komoly károkat okozott a vihar Romániában

Vágólapra másolva!
Több mint száz fát döntött ki, 36 épület tetőszerkezetét rongálta meg, és személyi sérüléseket is okozott az ország délnyugati részén végigsöprő vihar Romániában - közölte hétfő délelőtt a katasztrófavédelmi főfelügyelőség, az IGSU összesítését ismertetve az Agerpres hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Ingatlanokban, kocsikban is kárt tett, és nyolc villanyoszlopot is kidöntött az erős szél, amely

12 megye 26 településén és a fővárosban okozott károkat az utóbbi 24 órában.

Az olténiai Mehedinti megyében négy ember kórházi kezelésre szorult, miután megsérültek a viharban.

Simian községben két ember megsérült, miután a szél rádöntött egy reklámtáblát arra az autóra, amelyben ültek, egy harmadik pedig akkor sérült meg, amikor összedőlt az a fabódé, amelybe a vihar elől menekült.

Szörényváron egy embert saját lakásának ablaka sebesítette meg, amelyet egy kidöntött hirdetőtábla tört össze.

Olténia fővárosában, Craiován két panelházról tépte le hétfő hajnalban a szél a pléhtetőt, amely azután kocsikat és egy gázvezetéket rongált meg.

A tűzoltóknak több mint negyven helyszínen kellett közbelépniük,

hogy eltávolítsák az utakat eltorlaszoló vagy autókra dőlt fákat és faágakat.

Az elmúlt 24 órában a román meteorológiai szolgálat

négy vörös és kilenc narancsszínű, azonnali veszélyre vonatkozó figyelmeztetést bocsátott ki,

és tizenkét alkalommal vette igénybe a mobiltelefonos Ro-Alert rendszert a veszélyeztetett térségben tartózkodó lakosság figyelmeztetésére.

Románia déli részén, Munténiában és a Déli-Kárpátokban hétfő estig a heves zivatarokra, szélviharra, jégesőre, négyzetméterenként 35 liternyi kiadós csapadékra figyelmeztető sárga riasztás marad érvényben.