A kisfiú utolsó szavaival még elmondta, hogy ölték meg

Vágólapra másolva!
Az idős férfi valószínűleg megfeledkezett arról, hogy a fegyver meg van töltve, és hasba lőtte vele dédunokáját, aki még aznap meghalt – írja a Mirror.
Vágólapra másolva!

Jenny Dees és Andy Metcalf – Stanley szülei – először azt hitték, hogy csak viccel a fiuk, amikor közölte velük, hogy dédapja meglőtte. A gyerek valójában ekkor már haldoklott.

Pedig a 78 éves férfi és dédunokája egy töltött pisztollyal játszott, amíg a szülők nem voltak otthon. A férfi

nem gondolta, hogy meg van töltve a pisztoly, és véletlenül meghúzta a ravaszt.

A lövés a gyerek gyomrát találta el.

Mindez tavaly júliusban történt, a férfit

következő héten már le is tartóztatták. Három év börtönt kapott.

A gyászoló szülők fejében azóta mindennap újra meg újra lejátszódnak a történtek.

Az anya így emlékszik vissza a borzalmas napra:

„Anyám átvette tőlem a gyereket, és az ölébe ültette, és ahogy a válla fölött a fiam átnézett, láttam, hogy szemei kifordultak, majd hátracsuklott a feje. Ezután odakiáltottam anyunak: Fektesd le gyorsan, rosszul van!”

Ahogy nagyanyja felemelte a gyereket, meglátta a testén a súlyos sérülést.

– kiáltott az anya a dédapára.

Az idős férfi azonban csak ezt hajtogatta:

Majd ezután a fiú is ezt kiáltotta:

Majd röviddel ezután leállt a szíve.

A férfi ezután semmit nem mondott a szülőknek a történtekről, de még elnézést se kért tőlük.

– mondta a kétségbeesett apa.

Az apa még jobban összetört, amikor belegondolt, hogy el kell mondania a fiú ikertestvérének, Elsie-nek, hogy soha többé nem láthatja a bátyját.

A boncoláskor kiderítették, hogy

Stanley halálát egy igen mély sérülés okozta, amely a beleit és a medencéjében lévő ütőeret találta el. Végül a vérveszteségbe halt bele.

Még előtte volt az egész élet! Imádott focizni, együtt számoltuk a napokat az edzések között. Négyévesen kezdte, ő volt a legfiatalabb a csapatban, de az egyik legtehetségesebb. Az első meccsén négy gólt szerzett a csapatának. Olyan büszke voltam rá, hogy elsírtam magam! Én voltam a világ legboldogabb apukája. Volt két nagyszerű, gyönyörű gyerekem!

– monda Stanley apja.