Boris Johnson elsöprő fölénnyel lehet az új brit miniszterelnök

Vágólapra másolva!
A szombaton ismertetett legújabb felmérés szerint Boris Johnson volt brit külügyminiszter várhatóan elsöprő győzelmet arat a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási versenyében. A pártvezetői posztért Johnson és Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter verseng.
Vágólapra másolva!

A 160 ezer fős párttagságnak hivatalosan szombaton kezdték kézbesíteni a szavazólapokat, de sok párttag már az elmúlt napokban megkapta és vissza is küldte az ívet, vagyis

a szavazás gyakorlatilag már zajlik.

A menetrend szerint a párttagságnak két hete van arra, hogy Johnson és Hunt közül postai úton megválassza a Konzervatív Párt új vezetőjét, aki a következő brit miniszterelnök is lesz a távozó Theresa May utódjaként. A győztes nevét július 23-án hozzák nyilvánosságra, a formális váltás várhatóan 24-én zajlik le.

A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov a The Times című konzervatív brit napilap megbízásából elvégzett, szombaton ismertetett új felmérésében kimutatta, hogy

a Konzervatív Párt tagságának 74 százaléka Boris Johnsont támogatja,

versenytársára, Jeremy Huntra 26 százalék készül voksolni.

Az 1119 fős reprezentatív választói csoport bevonásával elvégzett vizsgálat szerint a párttagok zöme egyértelműen eldöntötte, hogy kire akar szavazni: a megkérdezettek 82 százaléka mondta meglehetősen biztosra, hogy az általa jelenleg előnyben részesített jelöltre voksol, és csak 15 százalék jelezte, hogy esetleg hajlandó lenne megváltoztatni szavazási szándékát.

A felmérésbe bevont párttagok több mint háromnegyedét Boris Johnson magánéleti problémái sem zavarják. A megkérdezettek 77 százaléka szerint nincs jelentőségük a néha botrányos magánéleti ügyeknek abban, hogy Johnson jó miniszterelnök lenne-e vagy sem, és mindössze 19 százalék volt ellenkező állásponton.

A múlt hónap végén napokig a sajtó első oldalain szerepeltek a beszámolók arról, hogy

Johnson és élettársa, Carrie Symonds szomszédai egy éjjel kihívták a rendőrséget,

miután ajtócsapkodással, üvegcsörömpöléssel vegyes hangos veszekedés zaját hallották a pár dél-londoni lakásából. A kivonuló rendőrjárőr azonban megállapította, hogy semmiféle olyan törvényi kihágás nem történt, amely rendőri intézkedést igényelt volna, és sem Johnsonnak, sem élettársának nem esett semmi baja. Az ügy július elejére lekerült a lapok címoldaláról, és Johnson a televíziós kampányműsorokban rendre visszautasítja a választ az incidenst firtató kérdésekre.

Boris Johnson a vezetőválasztási kampány kezdete óta többször is kijelentette, hogy ha ő lesz a Konzervatív Párt következő vezetője és így az új miniszterelnök, Nagy-Britannia a Brexit október 31-i határnapján mindenképpen kilép az Európai Unióból, akár lesz addig elfogadott Brexit-megállapodás, akár nem.

Jeremy Hunt a kampányban tett nyilatkozataiban úgy fogalmazott, hogy ha semmi esély nem mutatkozik a Brexit-megállapodás újratárgyalására október 31-ig, akkor "nehéz szívvel ugyan", de ő is kész lenne megállapodás nélkül kivezetni Nagy-Britanniát az EU-ból.

Az Európai Unió folyamatosan és egyértelműen jelzi hivatalos nyilatkozataiban, hogy nincs lehetőség a brit kilépés feltételeit rögzítő 585 oldalas megállapodás újratárgyalására.