A választásokig megállapodtak a hatalom megosztásáról Szudánban

BESIR, Omar Haszan Ahmed el-
Addisz-Abeba, 2019. április 11. 2014. március 14-i kép Omar Haszan Ahmed el-Besír szudáni államfőről a nyolc kelet-afrikai országot tömörítő kereskedelmi szervezet, a Kormányközi Fejlesztési Hatóság (IGAD) csúcstalálkozóján az etióp fővárosban, Addisz-Abebában. Az országot közel harminc éve vezető el-Besír 2019. április 11-én lemondott posztjáról, amit elhúzódó tüntetéssorozat előzött meg. MTI/EPA/Daniel Getachew
Vágólapra másolva!
Egy független technokrata kormány megalakulásában és az elmúlt hetek erőszakcselekményeinek kivizsgálásában állapodott meg a Szudánt irányító átmeneti katonai tanács - jelentette be Mohamed Haszan Labat, az Afrikai Unió (AU) közvetítője. A kormányt egy katonákból és civilekből álló tanács fogja segíteni a következő három évben.
Vágólapra másolva!

Omar ad-Degair, a tüntetőket képviselő Szabadság és Változás Erői (DFCF) nevű szervezet vezetője azt mondta, hogy a most nyélbe ütött megállapodás megnyitja az utat az átmeneti hatóságok intézményeinek megalakulása előtt. "Reméljük, hogy ez egy új korszak kezdetét jelenti" - jelentette ki Degair. Hamdan Dagalo tábornok, a TMC helyettes vezetője azt hangoztatta, hogy

a megállapodás átfogó, és senkit sem zár ki.

Az országot közel harminc éve vezető Omar Haszan Ahmed el-Besír szudáni államfő április 11-én lemondott posztjáról, amit elhúzódó tüntetéssorozat előzött meg Forrás: MTI/EPA/Daniel Getachew

A szudáni ellenzék és a TMC egy hónapig tartó szünet után szerdán ismét tárgyalóasztalhoz ült, hogy rendezze a belpolitikai válságot.

Tárgyalásaik június elején omlottak össze,

az után, hogy a biztonsági erők erőszakkal felszámolták a tüntetők táborát a hadsereg főhadiszállásával szemben Kartúmban. A tüntetések szervezői szerint a rajtaütésben több mint 100 ember halt meg. Az ellenzék, bár korábban többször elutasította az egyeztetések folytatását, elfogadta Etiópia és az Afrikai Unió közvetítését.

A tiltakozók április 6-án - öt nappal Omar el-Besír volt elnök megbuktatása előtt - táboroztak le a hadsereg főhadiszállásával szemben. Azóta követelték, hogy a hadsereg a lehető leghamarabb adja át az ország irányítását egy civil kormányzatnak. Öt hét után azonban megrekedtek a tárgyalások a TMC és a DFCF között, főleg azzal kapcsolatban, hogy a három évre tervezett átmeneti időszakban katonák vagy civilek irányítsák-e elsősorban az országot.