Lövöldözés volt csütörtök este Pozsonyban

Ezo, Hazai hideglelés - magyar kísértetsztorik, Pozsonyi-úti lakótelep
Csütörtök este lövöldözés volt a szlovák főváros hatalmas lakótelepén, a Petrzalka-n.
Vágólapra másolva!
A szlovák rendőrség először csak azt erősítette meg, hogy csütörtök este valóban lövöldözés volt a szlovák főváros legnagyobb lakótelepének, Pozsonyligetfalunak (Petrzalka) az egyik utcáján. Az esetről péntek délutánra kiderült, hogy egy motorkerékpár-tolvajt akartak előállítani a rendőrök, akikre a gyanusított menkülés közben késsel támadt  – számolt be a Szlovák Távirati Iroda (TASR).
Vágólapra másolva!

Szlovák hírportáloknak csütörtök este annyit azonban sikerült kideríteniük, hogy egy rendőri intézkedésnél dördültek el a lövések csütörtök este 9 előtt. Az első beszámolók szerint az incidensben senki nem sérült meg, azonban később kiderült, hogy a helyszínre kiérkező mentősöknek mégis volt dolguk.

– mindössze ennyit közölt a szlovák sajtóval csütörtök késő este Veronika Slamková, a Pozsony Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Csütörtök este lövöldözés volt a szlovák főváros hatalmas lakótelepén, a Petrzalkán Forrás: Wikipedia

Sajtójelentésekből egyelőre annyit lehet tudni, hogy

a lövöldözésben egy taxis, a rendőrök és egy férfi volt érintett.

Ez utóbbit kellett állítólag sérülés miatt kórházba szállítani.

Péntek délben végül a szlovák rendőrség arról számolt be, hogy

csütörtök este 20 óra után egy feltételezett motorkerékpár-tolvajt akartak előállítani a pozsonyligetfalui lakótelepen.

Amikor a rendőrök kiértek a helyszínre, egy közeledő taxira lettek figyelmesek, amelyben a feltételezett elkövető ült utasként. A rendőrök jelzésére a taxisofőr bár megállt, és kiszállt a kocsiból, ám a gyanúsított átugrott a volánhoz és a gázra lépett.

Az egyik szlovák rendőrt el is ütötte.

Az egyik társa ekkor többször a menekülő autó után lőtt. Az egyik golyóval ki is lőtte a gépjármű egyik kerekét.

Az elkövető ezután kiugrott az autóból, és egy késsel támadt a rendőrökre.

A férfit végül sikerült ártalmatlanítani. A gyanúsított állítólag a lefegyverzésénél olyan sérülést szenvedett, hogy kórházba kellett szállítani - mondta a pénteki sajtótájékoztatón Veronika Slamková, a Pozsony Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.