Szabadon engedték az Észak-Koreában múlt héten eltűnt ausztrál egyetemistát

Alek Sigley Peking
Peking, 2019. július 4. Videofelvételről készített képen Alek Sigley ausztrál diák (k) megérkezik a pekingi repülőtérre 2019. július 4-én. A 29 éves férfinak az előző héten veszett nyoma, mint kiderült eddig ismeretlen okból letartóztatták és fogva tartották a hatóságok. Sigley, aki folyékonyan beszél koreaiul, koreai irodalmat tanul Phenjanban és egy turizmussal kapcsolatos vállalkozása is van Észak-Koreában. MTI/AP/Emily Wang
Vágólapra másolva!
Megérkezett Pekingbe az az ausztrál diák, aki még múlt héten tűnt el Észak-Koreában. Alek Sigley-t letartóztatták, az azonban nem derült ki, hogy miért tartották fogva.
Vágólapra másolva!

Biztonságban megérkezett Pekingbe az az ausztrál egyetemista, aki még június végén tűnt el Észak-Koreában - írja a Fox News.

Scott Morrison azt mondta, hogy Alek Sigley jól van és biztonságos helyen tartózkodik.

Az egyetlen ausztrál Észak-Koreában

A 29 éves egyetemista 2014 óta tanult koreai irodalmat a phenjani egyetemen, folyékonyan beszél koreaiul, és egy turizmussal kapcsolatos vállalkozása is van Észak-Koreában. Korábban a Guardian Australia-nak azt mondta, hogy ő az egyetlen ausztrál állampolgár, aki a kommunista országban él.

Idén június 25-e óta azonban sem a családja, sem a barátai nem tudták felvenni vele a kapcsolatot. Mint kiderült,

a hatóságok eddig ismeretlen okból letartóztatták és fogvatartották.

Arra Morrison most sem tért ki, hogy miért tartóztatták le Sigley-t.

Ausztráliának ugyan van diplomáciai kapcsolata Észak-Koreával, azonban sem követséget, sem konzulátust nem működtet ott. Alek Sigley ügyében így Svédország kínált konzuli segítséget Ausztráliának.

A diák Kínából már tovább is utazottTókióba, ahol a felesége él.