Miután elbukott a jelöltje Brüsszelben, Soros Amerikában próbálkozik

Annak ellenére, hogy Soros György jelöltje – Frans Timmermans – az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségét csúnyán elbukta, a bevándorláspárti politikus nem tétlenkedik, épp ellenkezőleg, a brüsszeli vereségből okulva, most az Egyesült Államokban próbálkozik még erősebb befolyásszerzéssel, elsősorban a kül- és biztonságpolitika területén. Soros elképzelései az 1920-as évekbe, bizonyos szempontból pedig a XIX. század elejére vetnék vissza Washingtont a nemzetközi kapcsolatok terén, ami diplomáciai és katonai bénultsághoz vezetne, elszigetelve ezáltal a mai globális világrend első számú vezetőjét a szövetségeseitől és világ többi részétől. 

Ahogy arról az Origo is beszámolt, elsősorban Orbán Viktor magyar kormányfő és a visegrádi négyek (V4) közös fellépésének köszönhetően végül nem Soros György jelöltje, az EB eddigi első alelnöke, a holland Frans Timmermans lett a befutó az Európai Bizottság vezetői tisztségére, hanem a kereszténydemokrata, hétgyerekes családanya, Ursula von der Leyen, Németország eddigi honvédelmi minisztere.

Soros György Forrás: Origo

Bár még az Európai Parlamentben hátravan egy szavazás, de már nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy

Timmermans elbukta a megmérettetést, annak ellenére, hogy legfontosabb pártfogója, a bevándorláspárti milliárdos minden követ megmozgatott a megválasztása érdekében.

Soros és Timmermans nézetei a legtöbb közpolitikai területen, különösen a migráció kérdése és a közép-kelet-európaiak démonizálása, illetve nem egyenlő partnerként való kezelése tekintetében azonosak.

Mindketten elvennék az EU-s forrásokat az európai polgároknak számító visegrádi négyek országainak a lakóitól – annak ellenére, hogy ők is befizetnek a közös uniós kasszába – az így felszabaduló forrásokat pedig a migráció elősegítésére és menedzselésére költenék, teljesen függetlenül attól, hogy ezzel a közép-kelet-európaiak túlnyomó többsége nem ért egyet.

Magyarország tekintetében – az EU-s források elvétele mellett – az a fő célkitűzésük, hogy

lebontsák a hazánk déli határaira emelt biztonsági kerítést, hogy ezáltal könnyebben bejöhessenek az illegális migránsok.

Többek között ezért is találkozott olyan gyakran Soros Timmermansszal, illetve Jean-Claude Juncker bizottsági elnökkel a migrációs válság kirobbanása óta.

Juncker azonban többé nem lesz az EB elnöke, és

már Timmermansnak sincs esélye a tisztség megszerzésére.

Frans Timmermans Forrás: AFP/Bernd Von Jutrczenka

E két veszteség láthatóan rendkívül negatívan érinti Sorost, aki azonban ezek ellenére sem tétlenkedik, csupán a tevékenysége fókuszpontját helyezi át,

a brüsszeli bukás után most ismét hazájában, az Egyesült Államokban próbálkozik.

A bevándorláspárti üzletember szintén súlyos kudarcként élte meg, hogy az amerikaiak 2016 novemberében nem az ő jelöltjét, a demokrata Hillary Clintont, hanem a republikánus, de annak a mainstream vonalától elhajló Donald Trumpot választották meg elnöknek.

Soros most minden erejével arra koncentrál, hogy a 2020-as elnökválasztáson valamelyik demokrata pártfogoltját juttassa be a Fehér Házba, ennek érdekében nem csekély mértékű befolyását és elképesztő mértékű vagyonát is latba veti, sőt

a republikánusok Trump-ellenes szárnyával is hajlandó kooperálni.

Ahogy a Magyar Nemzet beszámolójából kiderül, szokatlan szövetséget hozott létre a világpolitika eseményeit régóta komoly ráhatással rendelkező két amerikai milliárdos, Soros György és a „libertariánus konzervatív” Charles Koch.

"The @QuincyInst will provide a critique not only of the Trump administration's foreign policy, but of the hawkish bipartisan consensus in Washington," writes @joshuakeating in @Slate: https://t.co/H7ZmrdujSd

— Stephen Wertheim (@stephenwertheim) July 3, 2019

Egy új think tank megalapításán munkálkodnak, amely – intézeteik fél-félmillió dolláros támogatásával – idén novemberben nyitja majd meg kapuit Quincy Intézet Felelős Államvezetésért néven.

Célja az amerikai külpolitika befolyásolása, Soros elképzelései alapján.

Ahogyan honlapjukon írják: olyan elveket képviselnek majd, amelyek az Egyesült Államokat az „állandó háborúskodástól” a nemzetközi békét célzó diplomácia irányába tereli át.

Honlapjukon kifejtik továbbá, hogy az amerikai vezetők eltávolodtak az Egyesült Államok hagyományos érdekeitől. Ehelyett politikai céljaik elérésére a költséges hadsereget használják.

Olyan liberális közhelyeket hangoztatnak, mint például, hogy a washingtoni külpolitikán úrrá lett az apátia, s az igazi viták hiányában a közösség elvesztette az amerikai közélet bizalmát.

Az új intézet az elszigeteltség (izolacionizmus) külpolitikáját a XIX. században a leghatározottabban képviselő amerikai elnök, John Quincy Adams után kapta a nevét.

John Quincy Adams Forrás: AFP

A jellemzően baloldali elveket valló intézet ugyanakkor nem élvez nagy népszerűséget a keményvonalas konzervatívok körében.

A The Week című amerikai lap radikálisok szövetségének nevezte a két milliárdos kezdeményezését, Bill Kristol neokonzervatív véleményvezér pedig a Twitteren fakadt ki az intézet nézetei ellen.

Ez az, menjünk vissza az 1920-as, 30-as évekbe!

– reagált a pacifista elképzelésekre.

A washingtoni székhelyű Biztonságpolitikai Központ (Center for Security Policy) pedig Irán lobbiszervezetének kiáltotta ki az új szervezetet.

Állítják, erős kötődése van az Egyesült Államokban működő iráni lobbiszervhez,

a Quincy intézet egyik alapító tagja, Trita Parsi ugyanis az Egyesült Államokban működő Nemzeti Iráni–Amerikai Tanács alelnöke volt.

A pacifista elveik első hallásra nem is tűnnek olyan negatív dolognak, de aki mélyebb történelmi ismertekkel rendelkezik, azt tudja, hogy az ilyen „szép és hangzatos” elvek gyakorlati alkalmazása nem „örök békéhez”, hanem háborúhoz és milliók halálához vezet.

A pacifizmus tulajdonképpen elszigetelődést okoz a nemzetközi kapcsolatokban.

A jelenlegi nagyhatalmi és geopolitikai realitások viszont nem teszik lehetővé azt, hogy Washington ismét elszigetelődjön, mert az a mostani világrend megszűnését vonná maga után, ami háborúkkal és ennek következtében gazdasági, illetve migráció válságokkal járna.

Az amerikai történelemben azonban ennek a politikának komoly, majdnem két évszázados hagyományai vannak.

Az Egyesült Államok 5. elnöke, James Monroe hirdette meg 1823-ban a később róla elnevezett Monroe-elvet vagy

Monroe-doktrínát, amelynek jelszava „Amerika az amerikaiaké” és az ellen tiltakozott, hogy az európai nagyhatalmak beavatkoznak az amerikai kontinens „belügyeibe”.

Mindez annak tükrében kell értelmezni, hogy ebben az időszakban zajlott a latin-amerikai gyarmatok függetlenségi harca Spanyolországgal szemben.

James Monroe Forrás: AFP

Ez természetesen nem zárta ki azt, hogy Washington a saját „hátsó udvarának” tekintse az újonnan függetlenné vált dél-amerikai államokat, és beavatkozzon mind a kül-, mind a belpolitikájukba.

A Monroe-doktrínaként elhíresült dokumentumot azonban nem James Monroe elnök dolgozta ki, hanem a külügyminisztere, John Quincy Adams,

aki később maga is az Egyesült Államok elnöke lett.

Nem véletlenül nevezték el Sorosék az új intézetüket John Quincy Adams után.

A Monroe-doktrína azonban azt is kimondja, hogy

Amerika sem fog beavatkozni az európai kontinens nagyhatalmainak a viszályaiba.

Ahogy az Egyesült Államok gazdasági, katonai és geopolitikai értelemben megerősödött a XIX. század végén, Monroe és Quicy elnökök elveit felülírták a realitások.

Az 1898-as amerikai-spanyol háborúban Washington is gyarmatosító nagyhatalomként lépett fel, és megszerezte az ekkor már önmaga árnyékának számító Spanyol Királyság utolsó jelentős tengerentúli gyarmatait, Kubát, a Fülöp-szigeteket, Puerto Ricót és a Kínához közel fekvő Guam szigetét.

Woodrow Wilson elnöksége alatt, 1917-ben Amerika pedig beavatkozott az első világháborúba az Antant-hatalmak oldalán, ezzel úgy tűnt, hogy végleg a múlté a Monroe-doktrína szellemisége.

Wilson elnök javaslatára, annak idealista elveit követve hozták létre a Nemzetek Szövetsége (közismert nevén a Népszövetség) intézményét, amely az ENSZ elődjének tekinthető.

A kongresszus azonban leszavazta Wilson és utódja, Warren G. Harding azon szándékát, hogy Amerika is legyen a Népszövetség tagja, ezzel az aktussal elve kudarcra ítélték a nemzetközi szervezetet.

Calvin Coolidge elnöksége idején (1923-1929) az Egyesült Államok politikai és katonai értelemben visszatért az elszigeteltséghez,

bár gazdaságilag azért jelent maradt Európában és Kínában is.

A Monroe-doktrínából levezetett elszigeteltségi külpolitikát képviselték Coolidge utódjai, Herbert Hoover és a Pearl Harbor-i japán támadásig (1941. december 7.) Franklin D. Roosevelt is.

Ennek a külpolitikának az „eredménye” maga volt a katasztrófa, ugyanis hagyta megerősödni az agresszív, részben revansista hatalmakat, így a náci Németországot, a fasiszta Olaszországot, a militarista Japánt és a kommunista Szovjetuniót.

A elszigetelődés vége a több mint 70 millió ember halálával járó második világháború lett, amiből persze az Egyesült Államok sem maradhatott ki.

A második világháborút követő hidegháború után

teljesen egyértelművé vált, hogy ha Washington el akar kerülni egy következő nagy háborút, akkor nem többé nem szigetelheti el magát.

Nem nehéz belátni, hogy az újabb világháború kitörését nem a hangzatos elvek és magasztos célkitűzések akadályozták meg, hanem a Föld szinte minden pontján támaszpontokkal rendelkező amerikai hadsereg. Ehhez nyilván hozzájárultak az atomfegyverek is, amelyek a kölcsönös elrettentést biztosítják.

A hidegháború vége után is ezt vallotta valamennyi elnök és fontosabb külpolitikai szakértő.

Ezt a konszenzust részben a Soros által támogatott Obama-Hillary páros szegte meg,

hiszen a kül- és biztonságpolitikához nem sokat értő Barack Obama elnök, illetve Hillary Clinton külügyminiszter a saját idealista elveik által vezéreltetve

nem léptek fel határozottan Oroszországgal, Iránnal és Kínával szemben.

Barack Obama és Hillary Clinton Forrás: AFP/Nicholas Kamm

A külpolitikai baklövéseiknek meg is lett az „eredménye”, Oroszország 2013 végétől destabilizálta Ukrajnát, 2014 márciusában

Moszkva pedig elfoglalta a Krím-félszigetet.

Miután Irakból az amerikai haderőt 2011 decemberében kivonták Obamáék, az országban megerősödött Irán és a szunnita szélsőségesek befolyása.

Az utóbbiból emelkedett ki az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, amely részben a migrációs válságért is felelőssé tehető.

Irán szupremáciája pedig annyira megnőtt a Közel-Keleten, hogy már veszélyezteti Izrael és az Öböl-menti államok biztonságát, valamint a gazdasági szempontból létfontosságú kőolajszállítást.

A Kínával szembeni engedékeny külpolitika pedig ahhoz vezetett, hogy Peking nagyhatalmi ambícióit ma már nem lehet kontrollálni, a kommunista vezetés militarizálta a Dél-kínai-tengert, mesterséges szigeteket építve ott, amelyeket katonai bázisként használ,

egyértelmű fenyegetést jelentve már nemcsak a Washington térségbeli szövetségeseire (Tajvan, Dél-Korea, Japán, Fülöp-szigetek), hanem magára az Egyesült Államokra is.

Soros, Trump erős Amerikájával szemben, egy gyenge, az álcivil szervezetek és a külföldi hatalmak által befolyásolható Amerikát akar, hiszen

egy ütőképes, a világban gyakorlatilag bárhol bevethető hadseregre támaszkodó diplomácia nélkül nincs hatékony külpolitika, és így erős Amerika sincs.

A történelmi tapasztalatok egyértelműen ezt támasztják alá.

Túlzás nélkül kijelentető tehát, hogy Soros György és Charles Koch, Quincy Intézet Felelős Államvezetésért nevű szervezete – amennyiben 2020-tól demokrata elnöke lesz az Egyesült Államoknak – hatalmas veszélyt fog jelenteni Amerika elsőségére a nemzetközi kapcsolatban.

Ha a 20-as évekhez hasonlóan sikerül elszigetelniük Washingtont a szövetségeseitől, az beláthatatlan következményekkel járhat, a már így is relatív értelemben vett világbéke pedig értelmezhetetlenné és fenntarthatatlanná fog válni.

Ennek elkerülésére az a legfőbb garancia, hogy 2020-ban is Donald Trump nyerje meg az elnökválasztást, ellenkező esetben véget ér az amerikai hegemónia a nemzetközi rendszerben, felerősödnek a már így is sok fejtörést okozó regionális konfliktusok – ezzel párhuzamosan a migrációs és gazdasági válságok – sőt, egy átfogó, pusztító háború kitörése sem elképzelhetetlen.