Erős földrengés zavarta meg a függetlenség napi ünnepséget - videó

Vágólapra másolva!
A Richter-skála szerinti 6,4-es erősségű földrengés volt Kalifornia déli részén. A földmozgás olyan erős volt, hogy még Los Angelesben és Las Vegasban is lehetett érezni.
Vágólapra másolva!

6,4-es földrengés volt az Amerikai Egyesült Államokban található Searles Valley-ben. Ez Kalifornia állam déli részén fekszik.

A földmozgást a helyi földtani intézet délelőtt 10:33-kor mérte, 17 kilométerre Ridgecrest településtől, és 175 kilométerre Los Angelestől. Ridgecrest lakossága 27 600 fő.

A városban éppen a függetlenség napját ünnepelték.

A Reuters értesülései szerint kb. 2 tucat esethez riasztották a mentőket. Több helyen tüzek keletkeztek.

A sérülésekre jellemzően valami rázuhant. Ridgecrest városában több gázvezeték is megrepedt.

A rengést több utórengés is követte, ezek erőssége 4,7 és 3,0 volt.

Ez volt a régióban a legnagyobb földrengés 1994 óta, akkor 6,6-os erősségű volt a földmozgás.

A rengés olyan erős volt, hogy azt a nagyobb városokban is érezni lehetett, került elő felvétel Las Vegasból, de a Los Angeles-i reptér kifutópályáját is átvizsgálták sérülés után kutatva - írja a Daily Mail.

A rengést kb. 20 millió ember érezhette.

A közösségi médiában is több videó is felkerült, az alábbi felvételen egy bolt látható, amelynek padlója tele van széttört üveggel.

A rendőrség arra kéri a helyi lakosokat, hogy csak akkor telefonáljanak, ha személyi sérülés történt, de azt is tisztázták, hogy nincs cunamiveszély a rengés miatt.

Kalifornia az úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik, ahol gyakoriak a földrengések és nagyon aktív a vulkáni tevékenység. Ezen a vidéken bukik az óceáni lemezrész a kontinens vastagabb lemeze alá, s ez okozza az állandó földrengésveszélyt. A mintegy 40 000 kilométer hosszúságú, patkó alakú övezetet mélytengeri árkok és vulkánok sora alkotja, és a kéregmozgások okozta egyéb jelenségek (földrengések, gyakori szökőárak) jellemzik.

Mióta tavaly tavasszal egymás után új hasadékok nyíltak a Hawaii-on kitört és szintén a csendes-óceáni tűzgyűrűn fekvő Kilauea vulkánon, az amerikai geológusok folyamatosan arra figyelmeztetnek, hogy a törésvonal mentén földrengések és vulkánkitörések várhatók.