Légicsapás ért egy menekültbefogadó központot Tripoliban

Vágólapra másolva!
Légicsapás ért kedden éjjel egy főleg afrikai migránsokat fogva tartó menekültközpontot a Líbiai főváros, Tripoli egyik külvárosában, Tádzsúrában, legalább 40 ember halálát okozva és mintegy 80-at megsebesítve - közölték helyi egészségügyi források.
Vágólapra másolva!

A támadásról líbiai tisztségviselők által közzétett képeken az látszik, hogy az egyik kórházban sebesülteket műtenek a légicsapást követően.

Líbia az egyik fő gyűjtőpontja az afrikai és más arab országokból Európába igyekvő migránsoknak, akiket embercsempészek

hajókon igyekeznek eljuttatni Olaszország közeli partjaira,

de jelentős részüket begyűjti és visszatoloncolja az Európai Unió által támogatott líbiai parti őrség.

Menekültek ezreit tartják fogva a líbiai kormány által létesített internáló központokban, ahol jogvédő csoportok szerint embertelen körülmények uralkodnak.

A nemzeti hadsereg tagadja, hogy ők bombáztak

A Tripoli központjától keletre fekvő Tádzsúra külvárosban található több katonai bázisa is a nemzetközileg elismert líbiai kormánnyal szövetséges erőknek, amelyek több mint három hónapja próbálják visszaverni a fővárost ostromgyűrűbe záró, lázadó kelet-líbiai erők támadásait.

Az ország keleti részét ellenőrző, Halífa Haftar tábornok vezette Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) hétfőn azt közölte, hogy heves légitámadásokat fog indítani tripoli célpontok ellen, miután a háború "hagyományos eszközeit" már kimerítette.

Az LNA kedden tagadta, hogy erői hajtották volna végre a menekültközpontot ért légicsapást,

azt állítva, hogy a központot a kormánnyal szövetséges milíciák vették tüzérségi tűz alá, miután precíziós támadás érte az egyik bázisukat.

Az LNA-nak három hónapja nem sikerül bevennie a líbiai fővárost, a múlt héten pedig a nemzeti egységkormányhoz hű milíciák visszafoglalták a fővárostól 75 kilométerre délre található Garján városát Haftar tábornok erőitől.