Olasz elnöke lett az Európai Parlamentnek

Strasbourg, 2019. július 3. Az olasz szociáldemokrata David-Maria Sassoli, az Európai Parlament újonnan megválasztott elnöke a parlament plenáris ülésén tartott szavazás után Strasbourgban 2019. július 3-án. MTI/AP
Vágólapra másolva!
A várakozásoknak megfelelően az olasz szociáldemokrata David-Maria Sassolit választotta elnökévé az Európai Parlament (EP).
Vágólapra másolva!

A strasbourgi plenáris ülésen a második fordulóban

érvényesen leadott 667 szavazatból Sassoli 345-öt kapott.

Megválasztásához abszolút többségre, vagyis legalább 334 voksra volt szükség. Összesen 704 képviselő szavazott, 37-en azonban érvénytelenül.

Az olasz szociáldemokrata David-Maria Sassoli, az Európai Parlament újonnan megválasztott elnöke a parlament plenáris ülésén tartott szavazás után Strasbourgban 2019. július 3-án Forrás: MTI/AP/Jean-Francois Badias

A megbízatás két és fél évre szól.

Sassoli után bizonyosan egy európai néppárti képviselő tölti majd be az elnöki tisztséget, minthogy erről állapodtak meg előző nap a tagállami vezetők az elfogadott tisztújítási csomag keretében.

Három jelölt szállt rajta kívül versenybe a nagyrészt ceremoniális, azonban tekintélyes posztért: a német zöldpárti Ska Keller, valamint Jan Zahradil, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakció cseh és Sira Rego, az Egyesült Európai Baloldal - Északi Zöld Baloldal (GUE-NGL) spanyol politikusa.

Ebben a fordulóban a második helyezett Zahradil 160, a harmadik Keller 119 szavazatot kapott, míg Rego 43-at.

A 63 éves, egykori újságíró Sassoli már tíz éve, 2009 óta tagja az Európai Parlamentnek, amelynek

az előző ciklusban egyik alelnöke is volt.

A testület szerdán később megválasztja 14 alelnökét is, csütörtökön pedig az öt quaestorát, akik a képviselőket érintő adminisztratív és pénzügyekért felelősek.