V4NA: Nagy-Britanniába tért vissza a legtöbb dzsihadista

IS Islamic State ISIS Iszlám Állam, propaganda, 2015
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Királyságból az Iszlám Állam terrorszervezethez csatlakozó brit állampolgárok közel fele visszatért a szigetországba – derült ki az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) friss jelentéséből. Az adatok szerint az Európai Unió országai közül ide ment vissza a legtöbb dzsihadista – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A szervezet által közzétett éves jelentés szerint az Iszlám Állam soraiban harcoló britek mintegy

45 százaléka tért vissza az Egyesült Királyságba.

Az adatok szerint ez az arány a legnagyobb az európai uniós országok közül.

A második ebben a tekintetben Németország, ahová a német dzsihadisták 33 százaléka tért vissza.

Harmadik pedig 18-18 százalékkal Spanyolország, illetve Horvátország.

Iszlám Állam – Illusztráció Forrás: YouTube/Wall Street Journal

A jelentés szerint a visszatérő harcosok a kiképzésük, valamint a tapasztalatuk miatt különösen veszélyesnek tekinthetőek.

Kiemelik: a hazatérő dzsihadisták fenntarthatják, illetve tovább erősíthetik hálózataikat belföldön és külföldön egyaránt.

Az Egyesült Királyságba nagyjából 400 harcos térhetett vissza,

a hatóságok pedig csupán 40 ember ellen jártak el terrorista tevékenység miatt. A többieket rehabilitációs programokban való részvételre kötelezték.