Tüntetést tartanak az erdélyi magyar pártok az úzvölgyi temető meggyalázása miatt

Román résztvevők, miután áttörték a csendőrsorfalat az úzvölgyi katonatemető bejáratánál, ahol ortodox szertartás keretében felszentelték a törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát 2019. június 6-án.
Vágólapra másolva!
Jövő hét kedden 18 órára hirdetett demonstrációt az Erdélyi Magyar Néppárt Csíkszeredában az Úzvölgyében történtek miatt. Tőke Ervin, a Néppárt helyi vezetője elmondta, hogy "Nincs tovább hova hátrálni." A szervezők elmondták, hogy a demonstráció ügyében egyeztetések zajlanak a többi erdélyi magyar párt vezetésével is, mert ebben a kérdésben egyetértés van köztük. A bejelentésen jelen volt Veress Dávid, a Székely Nemzeti Tanács csíkszéki elnöke, és a csíkszeredai önkormányzat RMDSZ-frakciójának tagja is. Írja a Székelyhon.ro.
Vágólapra másolva!

Az EMNP véleménye szerint nem elég a politikusokra bízni az úzvölgyi katonatemető rendezésének kérdését, hanem a közösség erejével is fel kell lépni az ügyben, ezért hirdettek keddre demonstrációt.

Ennek nyomatékosítása érdekében

kedden 18 órától a csíkszeredai Szabadság térre

várják mindazokat, akiknek fontos az úzvölgyi temető ügye, és ezt megjelenésükkel is szeretnék kifejezni.

Úzvölgye, 2019. június 6. Román résztvevők, miután áttörték a csendőrsorfalat az úzvölgyi katonatemető bejáratánál, ahol ortodox szertartás keretében felszentelték a törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát 2019. június 6-án. MTI/Veres Nándor Forrás: MTI/Veres Nándor

Tőke Ervin úgy értékelte, hogy az ügy túlnőtt azon, hogy egy önkormányzati képviselő-testületi ülésen kerüljön terítékre, itt a népakaratra, a nép erejére is szükség van.

Szerinte az úzvölgyi temetőben nemcsak provokáció történt, az egy vizsga is volt, amelyet nem szabad elbukni, és amit tettek, arra az erdélyi magyar közösségnek meg kell adnia a választ.

Hasonlóan vélekedett Csomortányi István a EMNP elnöke, aki kifejtette, hogy folyamatos háborút viselnek a magyar közösség jelképeivel szemben, mert nemcsak a zászlók, a nyelvhasználat, hanem a temetők is jelképesek, és ezek között az úzvölgyi katonai temető kiemelt helyet foglal el, mint az önvédelem jelképe.

Az elnök a kettős mérce alkalmazását kifogásolja a román fél részéről történt engedély nélküli építkezés, avatás, majd garázdaság, gyűlöletkeltés elleni hatósági fellépés hiánya miatt.

Kifejtette: eljött az ideje, hogy a magyar közösség is megnyilvánuljon, mert az idő rövid, és a román hatóságok arra játszanak, hogy a magyarok belefáradjanak ebbe, és az ügy feledésbe merüljön.

Úzvölgye, 2019. június 6. Sírt rongál egy román férfi az úzvölgyi katonatemetőben, ahol ortodox szertartás keretében felszentelték a törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát 2019. június 6-án. MTI/Veres Nándor Forrás: MTI/Veres Nándor

A demonstráció szervezői a temető eredeti állapotának helyreállítását kérik, és azt is, hogy ne államosítsák a sírkertet, egyúttal pedig Hargita megye prefektusának, Jean-Adrian Andrei lemondását követelik.

A demonstráció kapcsán egyeztetések folynak valamennyi erdélyi magyar párt képviseletével, mert ebben a kérdésben egység van köztük.

A keddi megmozdulás bejelentésén jelen volt Veress Dávid, a Székely Nemzeti Tanács csíkszéki elnöke, a csíkszeredai önkormányzat RMDSZ-frakciójának tagja.

Veress kifejtette, hogy "lélektani háború folyik, és azt próbálják ki, hogy meddig lehet elmenni – ez viszont a magyar közösségtől is függ, amelynek meg kell adnia a választ, hogy eddig, és ne tovább."