Az albán parlament leszavazta az önkormányzati választások elhalasztását

Vágólapra másolva!
Az albán parlament csütörtökön éjjel ötórás vita után leszavazta a június 30-ára kiírt önkormányzati választások elhalasztásának elnöki rendeletét.
Vágólapra másolva!

Ilir Meta albán államfő politikai feszültségre hivatkozva múlt szombaton jelentette be, hogy nem tartják meg az önkormányzati voksolást.

"A jelenlegi körülmények nem teszik lehetővé valódi, demokratikus, képviseleti és mindenki előtt nyitott választások megtartását" - indokolta döntését az albán államfő. A parlament viszont csütörtökön - száz képviselői szavazattal hét ellenében - alkotmányellenesnek minősítette az elnöki döntést. Két képviselő tartózkodott.

Ilir Meta jogi tanácsadója a szavazás után újságíróknak azt mondta, hogy az államfő döntése igenis összhangban van az alkotmánnyal, és csakis az alkotmánybíróságnak van joga azt megítélni.
Február óta Albániában sorozatosak a tömegtüntetések, melyek közül több erőszakba torkollt.