Bűnöző volt az amerikai razziában elfogott illegális migránsok harmada

2019.06.14. 12:33

Az amerikai bevándorlási végrehajtó hivatal június elején egy több államra kiterjedő razziában kapott el 140 illegális migránst, akiknek jó részéről kiderült, hogy korábban különféle bűncselekményekért ítélték el őket.

A Bevándorlási és Vámügyi Végrehajtás (ICE) hivatala egy öt napos razziát hajtott végre az USA belső államaiban, Illinoisban, Indianában, Kansasban, Kentucky-ban, Missouriban és Wisconsinban. Ennek során összesen 140 illegális bevándorlót tartóztattak le, közülük mindössze öt volt nő, a többi 135 férfi.

Az összes elfogott migránsnak közel a harmadáról, 42 emberről pedig utólag kiderült, hogy a legváltozatosabb bűncselekményekért ítélték el őket korábban, mégis tovább éltek illegálisan az Egyesült Államokban. Voltak köztük olyanok, akiket családon belüli erőszakért, lőfegyverrel való visszaélésért, ittas vezetésért, kábítószer-csempészésért, mások személyazonosságával való visszaélésért, illetve cserbenhagyásos gázolásért ítéltek el.

Az amerikai határőrség könnygázzal oszlatja az USA-ba igyekvő illegális migránsok tömegét TIjuana határvásorában 2018. novemberében.Forrás: AFP/Guillermo Arias

De volt olyan is az illegális migránsok között, egy 28 éves mexikói, akit a mostani elkapása előtt már kétszer deportáltak az USA-ból, de harmadjára is visszajött. Az elfogottak zöme guatemalai és mexikói állampolgár.

Hogy mekkora közbiztonsági problémát jelentenek a bevándorlók az Egyesült Államokra, azt az ICE tavalyi évre vonatkozó jelentése bizonyította. Csak 2018-ban ugyanis összesen 6600 olyan illegális migránst kaptak el, akiket vagy gyilkosságért, vagy nemi erőszakért már korábban elítéltek. Ezek közül szám szerint 4975 volt a szexuális bűnelkövető, 1641-et pedig gyilkos. Ezeken kívül további 1913 nemi erőszakkal és 387 gyilkossággal vádolt bevándorló ügyében még nem született ítélet.

A kongresszus alabamai képviselője, Mo Brooks korábban az ICE adataira hivatkozva számolt be arról, hogy évente legalább kétezer amerikai állampolgárt ölnek a legális és illegális bevándorlók.