Román embercsempész csoportot számoltak fel

Vágólapra másolva!
Embercsempészettel foglalkozó román szervezett bűnözői csoport tizenegy tagját állították elő a román és a francia hatóságok különleges egységei, a csoport az elmúlt egy évben több mint 300 illegális bevándorlót szállított, vagy próbált Nagy-Britanniába juttatni.
Vágólapra másolva!

Az európai uniós ügyészségi szervezet (Eurojust) tájékoztatása szerint a bűnözői csoport főként palesztin, iraki, iráni és afgán származású bevándorlókat juttatott Romániából Franciaországon, Belgiumon, vagy Hollandián keresztül Nagy-Britanniába.

Az embercsempészek a szigetországba való jutásért mintegy 11 ezer és 15 ezer euró között kértek el a migránsoktól.

A csoport bevételeinek összege megközelítőleg 3,4 millió euró.

A hágai központú uniós szervezet szerint a román és a francia mellett a belga, a holland és a brit hatóságok közreműködésével végzett házkutatások során fegyvereket és több mint félmillió euró értékű készpénzt foglaltak le. A csoport tevékenységével összefüggésben további 59 embert azonosítottak, akik ellen szintén embercsempészet, bűnszervezetben való részvétel, valamint pénzmosás vádjával indítottak eljárást.