Túl sok ruhát pakolt utazásukhoz, barátja szóvá tette, ezért megszúrta

Lesley Bradbury
Vágólapra másolva!
Egy pár éppen újévi kiruccanásukra indult volna, amikor az 50 éves Lesley Bradbury észrevette, hogy barátja több ruháját is kidobta autójukból, mondván, hogy túl sokat pakolt. A nő annyira ideges lett, hogy megszúrta a férfit. 
Vágólapra másolva!

Az eset Angliában történt, Nagy-Manchester megyében. Az illetékes koronabíróság szerint a nő mentális gondokkal küzd.

Betegesen ragaszkodik tárgyaihoz, ruháihoz és ha úgy érzi, hogy veszélyben vannak, meg is védi őket.

A rendőrség a tett helyszínén megtalálta a férfit vérző bicepsszel, míg a nő azt ordította, hogy megérdemelte.

null

null

A megszúrt férfi nem tett vallomást a rendőröknek, valószínüleg még mindig együtt van a nővel.

Jonathan Turner ügyész elmondta, hogy

a férfit egy kb. 5 centiméteres vágott sebbel találták meg a bal bicepszén.

A nő egy késsel szúrta meg barátját, azt ordította, hogy megérdemelte és magát is meg akarta ölni.

Az áldozat részéről nem történt semmiféle feljelentés, reméli, hogy kapcsolatuk rendbe jön - írja a Fox News.