Robbanások egy oroszországi robbanóanyaggyárban, sok a sérült

Vágólapra másolva!
Több nagy erejű robbanás történt szombaton egy Krisztall nevű, trotilt gyártó üzemben az oroszországi Dzerzsinszkben. Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a balesetben 79-en megsérültek és közülük 15-en szorultak kórházi kezelésre. Egyikük súlyos sérüléseket szenvedett.
Vágólapra másolva!

A robbanáskor 38-an tartózkodtak a gyáregységben. Rajtuk kívül 41 helyi lakos kért orvosi segítséget.

Könnyebb és közepesen súlyos sérüléseket szenvedtek a robbanás következtében szanaszét repülő szilánkok és törmelék miatt.

Három robbanás történt, és utána tűz ütött ki, mintegy száz négyzetméter lángolt.

A legfrissebb hírek szerint a gyáregység teljesen megsemmisült. Öt épület romba dőlt, és összességében mintegy 800 négyzetméteres területen keletkeztek súlyos vagy helyrehozhatatlan károk.

A városban és három környékbeli faluban rendkívüli helyzetet hirdettek. A helyi hatóságok hangosbemondóval tájékoztatják a lakosságot a történtekről és a teendőkről.

Az első hírek még arról szóltak, hogy csak a gyárépületekben keletkeztek károk, de a környékbeli lakóházakban nem, és a helyi lakókat sem menekítették ki, mert a tűz nem veszélyeztette őket. Az ottani média legfrissebb híradásaiban azonban már az hangzott el, hogy tíz iskolába és óvodában, több lakóépületben, kulturális és sportlétesítményekben keletkeztek károk, mintegy 180 épület ablakai törtek ki három kilométeres körzetben.

A helyszíni felvételeken látszik, hogy sűrű füst gomolyog az üzem felett. A robbanások következményeinek felszámolásában 350 ember és mintegy negyven munkagép vesz részt.

A Interfax hírügynökség értesülései szerint

feltehetően a technológiai eljárás során elkövetett hibák okozhatták a detonációkat.

A Krisztall az ötvenes évek óta üzemel, és elsősorban robbanóanyagok és elegyek előállításával, illetve ipari felhasználásával foglalkozik. A trotil – más néven trinitrotoluol (TNT) – ipari és katonai célokra használt robbanóanyag.

Az Interfax orosz hírügynökség szerint a Krisztall üzeme közölte, hogy alig egy napja, pénteken bocsátották el a vállalat igazgatóját az ipari biztonsági előírások megsértése miatt. Emellett őt tették felelőssé egy korábbi, áprilisban bekövetkezett robbanás miatt is, amelyben szintén megsemmisült egy téglaépület, de senkinek sem esett baja.

A körülbelül 250 ezer lakosú Dzerzsinszk Oroszország középső részén, a Nyizsegorodi területen fekszik a Volga partján, Moszkvától mintegy 400 kilométerre keletre. Dzerzsinszk az orosz vegyianyag-gyártás egyik nagy központja, háromtucatnyi iparvállalat működik a városban.