Pokolgépek robbantak Kirkukban

Vágólapra másolva!
Pokolgépes merényletek sorozatát követték el csütörtökön az északkelet-iraki Kirkukban - jelentette az erbíli székhelyű Rudav kurd hírtelevízió, amely legalább hat halottról és 12 sebesültről tud.
Vágólapra másolva!

A kirkuki kórház és a hadsereg kevesebb halálos áldozatról, de több sebesültről számolt be.
A hadsereg közlése szerint hat házilagosan készített robbanószerkezet lépett működésbe szinte egyidejűleg a város különböző utcáin és sétányain, a biztonsági erőknek viszont sikerült még idejében hatástalanítaniuk további kettőt. A helyi sajtó beszámolt arról is, hogy a pokolgépek két bevásárlóközpontban, egy fagyizóban és egy hentesüzletben robbantak.

A hatóságok felszólították a helyi lakosokat, hogy kerüljék el a robbantások térségét.

Egyelőre egyetlen terrorszervezet sem jelentkezett a merényletek végrehajtójaként, de átfogó katonai veresége ellenére az Iszlám Állam továbbra is aktív a térségben. Értesülések szerint a dzsihadistáknak sikerült újjászerveződniük az északkeleti fekvésű Hamrín hegyvidéken, amely az iráni határon átszeli Dijála, Szaláheddin és Kirkuk tartományokat.